Már csak egy nap van hátra az idei gyorsan felejtendő évből, így ideje összegezni, hogy mi minden is történt a mögöttünk hagyott tizenkét rázós hónap során. Ennek egyik lépése, hogy megnézzük, mik voltak idén a legnézettebb filmek a legnagyobb streaming szolgáltatónál, a Netflixnél. Sokáig egy film vezetett és úgy nézett ki, hogy végül be is húzza a győzelmet. De nem így lett.
Az alábbi lista egy újabb példája annak, hogy nem mindig a legjobbnak ítélt filmekre a leginkább kíváncsiak az emberek, sőt. Ősi igazság, hogy a negatív reklám a leghatékonyabb reklám, vagyis ha a közösségi média egy film pocsék kritikáitól hangos, akkor garantált, hogy mindenki kíváncsi lesz rá.
Ez lehet az oka, hogy dacára az előzetes várakozásoknak, végül nem az Enola Holmes lett a Netflix legnézettebb filmje idén. Hanem egy olyan alkotás, amiről a legtöbbet a Rotten Tomatoes pontszámai mondanak el: a film 0 százalékos tetszési indexet tudhat magáénak a kritikusok oldalán, míg a nézői szavazatok oldalán is csak a nem túl veretes 29 százalékot éri el. Mégis, idén ezt a filmet nézték meg a legtöbben a Netflixen. Íme, a Netflix húsz legnézettebb filmjének toplistája 2020-ból:
82 Karácsonyi krónikák (2018)
(12) (5)
családi | fantasy | kaland | vígjáték
Netflix
A testvérpár, Kate és Teddy Pierce idén meg akarják lesni a Télapót, ám a csíny végül olyan kalandokba sodorja őket, amelyekről a legtöbb gyerek még csak álmodni sem mert... több»
Szereplők: Kurt Russell, Goldie Hawn, Debi Derryberry, Lamorne Morris, Kimberly Williams-Paisley
70 Karácsonyi cserebere: Az új hasonmás (2020)
(8) (1)
családi | dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
Margaretnek ismét segítségre van szüksége, hogy több időt tölthessenek együtt Kevinnel még a koronázás előtt. Vajon sikerül-e újra szerepet cserélniük Stacy-vel, vagy az új... több»
73 Táncra fel! (2020)
(10)
Netflix
Miután nem sikerült betörnie a Broadwayre, April visszatér szülővárosába, ahol vonakodva elvállalja, hogy felkészít egy helyi amatőr táncosokból álló csoportot egy nagy... több»
Szereplők: Sofia Carson, Rex Lee, Donna Lynne Champlin, Lidya Jewett, Enrico Colantoni
83 Amerikai gyilkosság: A szomszéd család (2020)
(4)
Netflix
Shannan Watts két kisgyermekének eltűnése hosszú ideig tartotta lázban az amerikai közvéleményt: a látszólag boldog család képe ugyanis egy kegyetlen gyilkost takart, aki... több»
68 Garantált szerelem (2020)
(8) (2)
Netflix
Susan (Rachael Leigh Cook) próbálja az ügyfeleit elveihez hűen képviselni a bíróságon, ez azonban nem tűnik túl jövedelmező módszernek. Egy nap azonban nem mindennapi... több»
Szereplők: Heather Graham, Kandyse McClure, Damon Wayans Jr., Rachael Leigh Cook, Amitai Marmorstein
54 Karácsony Kaliforniában (2020)
(2)
dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
Egy gazdagok gondtalan életét élő férfi szorgalmas farmernek adja ki magát, hogy túladhasson a család birtokán. A terveit azonban keresztülhúzza egy új szerelem a láthatáron. több»
Szereplők: Amanda Detmer, Lauren York, Josh Swickard, Ali Afshar, David Del Rio
76 Más ritmusra (2020)
(7)
Netflix
Táncolj a saját ritmusodra! Nézd meg a Más ritmusra című filmet a Netflix műsorán augusztus 7-től! Amikor Quinn Ackerman egyetemi felvételije egy táncversenyen nyújtott... több»
Szereplők: Keiynan Lonsdale, Liza Koshy, Michelle Buteau, Sabrina Carpenter, Jordan Fisher
75 Mindig az ördöggel (2020)
(17) (6)
Netflix
Willard Russell és Charlotte keresztény szellemben nevelik egyetlen fiukat, Arvin Eugene-t az ohiói Knockemstiffben. Mikor kiderül, hogy Charlotte rákos, Willard egy szentélyt... több»
Szereplők: Tom Holland, Robert Pattinson, Bill Skarsgård, Sebastian Stan, Jason Clarke
55 Hubie, a halloween hőse (2020)
(20) (29)
Netflix
Hubie Dubois rajong az otthonáért, és mindent elkövet, hogy minden évben megtarthassák Salem halloweeni buliját. Ennek ellenére mindenki csak nevet és gúnyolódik rajta. Amikor a... több»
79 Tyler Rake: A kimenekítés (2020)
(34) (9)
Netflix
Egy képzett zsoldos, Tyler Rake élete legnagyobb és legveszélyesebb kihívása előtt áll: ki kell menekítenie egy drogbáró elrabolt fiát Bangladesben. Megkezdődik a versenyfutás... több»
Szereplők: Chris Hemsworth, David Harbour, Golshifteh Farahani, Randeep Hooda, Adam Bessa
77 A csókfülke 2 (2020)
(15)
Szereplők: Joey King, Jacob Elordi, Molly Ringwald, Maisie Richardson-Sellers, Joel Courtney
68 Project Power: A por ereje (2020)
(16) (6)
akció | krimi | sci-fi | thriller
Netflix
New Orleans utcáin elterjed a szóbeszéd, mely szerint egy rejtélyes pirula képes a felszínre hozni az emberek egyéni szuperképességét. Csakhogy senki nem tudja, milyen hatalom... több»
Szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Jamie Foxx, Courtney B. Vance, Rodrigo Santoro, Allen Maldonado
80 Társadalmi dilemma (2020)
(4)
Netflix
A közösségi média fejesei körbejárják a platformjaikban rejlő veszélyeket a Netflix drámai dokumentumfilmjében. több»
Szereplők: Kara Hayward, Vincent Kartheiser, Skyler Gisondo, Tristan Harris, Jeff Seibert
63 A halhatatlan gárda (2020)
(12) (9)
Netflix
Halhatatlannak lenni nem is olyan egyszerű, s ha valaki elég hosszú ideig él, könnyen lehet, hogy szembesül vele, hogy az örök élet sokkal rosszabb a halálnál. Andy (Charlize... több»
Szereplők: Charlize Theron, Matthias Schoenaerts, Chiwetel Ejiofor, Luca Marinelli, Micheal Ward
71 Alkalmi randevú (2020)
(11) (5)
Netflix
Sloane és Jackson utálják, hogy egyedül kell lenniük az ünnepségeken, ahol állandóan el kell viselniük rokonaik ítélkezését. Amikor a két idegen találkozik, megfogadják,... több»
Szereplők: Emma Roberts, Kristin Chenoweth, Frances Fisher, Nicola Peltz, Manish Dayal
72 Karácsonyi krónikák 2 (2020)
(11) (4)
családi | fantasy | kaland | vígjáték
Netflix
Kate (Darby Camp) újra izgalmas kalandba keveredik. Bár az idei karácsonynak a családi béke jegyében kellene telnie, a lázadó kamaszlány nem hajlandó elfogadni anyja új párját,... több»
Szereplők: Kurt Russell, Goldie Hawn, Tyrese Gibson, Kimberly Williams-Paisley, Julian Dennison
63 Enola Holmes (2020)
(28) (15)
dráma | kaland | krimi | misztikus
Netflix
Enola Holmes (Sherloch Holmes tizenéves húga) édesanyja eltűnik, és mivel most nem számíthat bátyja segítségére, egyedül kezd nyomozásba. Egy hatalmas politikai... több»
Szereplők: Millie Bobby Brown, Helena Bonham Carter, Henry Cavill, Sam Claflin, Burn Gorman
53 365 nap (2020)
(36) (5)
Netflix
Massimo Torricellinek, a szicíliai maffia fiatal és jóképű vezérének nincs más választása, mint átvenni a szervezet vezetését az apja meggyilkolása után. Laura egy varsói... több»
Szereplők: Grażyna Szapołowska, Michele Morrone, Anna Maria Sieklucka, Magdalena Lamparska, Bronisław Wrocławski