Jude Law vér, széklet és izzadság szagából készített “parfümöt” viselt a Firebrand munkálatai során, hogy minél hitelesebben alakíthassa VIII. Henrik uralkodó.

“Több érdekes beszámolót olvastam arról, hogy három szobával arrébb is érezni lehetett Henrik szagát. A lába annyira rohadt, hogy rózsaolajjal próbálta elfedni” - mondta  a színész a cannes-i filmfesztiválon adott interjúban.

Law egy egy parfümszakértőt kért fel, hogy segítsen megalkotni az egyedi keveréket. “Csodálatos és szörnyű illatokat is képes készíteni. Valahogy kitalálta a vér, a fekália és az izzadság e rendkívüli változatát. Kezdetben nagyon visszafogottan, később módszeresen használtam” - tette hozzá a színész.

Ehhez kapcsolódóan a film rendezője Karim Ainouz is megerősítette, hogy egyszerűen azonnal érezni lehetett, ha Law megérkezett a forgatásra. A Firebrand egyébként VIII. Henrik és hatodik, egyben utolsó feleségének és Parr Katalin (Alicia Vikander) házasságának történetét dolgozza fel.