Továbbra is tarol a Netflixen A Bridgerton család, amelynek mindhárom eddig megjelent évada ott van a tíz legnézettebb tartalom között a platformon.
A sorozat három évada összesen 30 hetet töltött eddig a listán, mindemellett a széria spin-offja, a Sarolta királyné is ott van a legnézettebb tartalmak között.
Gyakran előfordul egy-egy nagyobb Netflix-franchise esetében több évadon keresztül, hogy a népszerűség vagy a kritikai elismerés csökken minél tovább “húzódik” a történet, A Bridgerton család viszont kivételnek számít. A harmadik évad második fele egyébként épp a következő héten érkezik. A május 27. és június 2. közötti időszakban az évad 11,6 millió megtekintést kapott, míg a második és első évad 4-4 millió megtekintést ért el, ezzel pedig a lista ötödik és hatodik helyén végeztek.
A dobogó második fokát Az ördög táncosai: A 7M TikTok szekta dokusorozat szerezte meg 8,8 millió megtekintéssel. A történet középpontjában olyan TikTok táncosok állnak, akik csatlakoznak egy egyházhoz kötődő menedzsment céghez, melyet követően nyugtalanító igazságokat fedeznek fel az alapítókról.
A harmadik helyen a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Eric című sorozat végzett, amely 6,8 millió megtekintést kapott.
A teljes listát lentebb tekinthetitek meg, amelyhez kellemes böngészést és jó szórakozást kívánunk.

Penelope végre lemond régóta tartó szerelméről Colin iránt, miután hallotta a férfi róla szóló becsmérlő szavait. Úgy dönt azonban, hogy ideje férjet fognia, lehetőleg... több»
Szereplők: Julie Andrews, Jonathan Bailey, Shonda Rhimes, Polly Walker, Kris Bowers
77 Szarvasbébi (2024)
(13)
Netflix
A történet Richard Gadd író és előadóművész eltorzult kapcsolatát követi nyomon női zaklatójával, és annak hatását, ahogyan végül kénytelen szembenézni egy mélyen... több»
61 Sarolta királyné - Egy Bridgerton-történet (2023)
(10)
dráma | életrajzi | történelmi
Netflix
A Bridgerton előzménye Charlotte királynő felemelkedése és hatalomra jutása köré épül, és azt meséli el, hogy a fiatal királynő és György király házassága hogyan alakult... több»
Szereplők: Michelle Fairley, Golda Rosheuvel, India Ria Amarteifio, Arsema Thomas, Ruth Gemmell
NA A gumis
(2)
Will, a képesítés nélküli örökös megpróbálja felforgatni autójavító vállalkozását, miközben elviseli az immár alkalmazott unokatestvére, Shane kínzásait. több»
Szereplők: Vince Vaughn, Jon Lovitz, Thomas Haden Church, Ron White, Andrew Schulz
67 Geek Girl (2024)
(3)
Netflix
A kínos, neurodivergens tinédzser, Harriet Manners, akinek élete a feje tetejére áll, amikor kiválasztjá modellnek, és egy életre szóló önismereti utazásra indul, miközben... több»
Szereplők: Daniel Eghan, Jemima Rooper, Alexander Lincoln, Emily Carey, Sandra Yi Sencindiver
Netflix
A Bridgerton család nyolc gyermeke a boldogságot keresi Londol elit társadalmában. több»
Szereplők: Julie Andrews, Jonathan Bailey, Rege-Jean Page, Alfredo Tavares, Polly Walker
77 A Bridgerton család - 2. évad (2022)
(2)
Netflix
Mary asszony egy gróf lánya, aki hozzáment egy kereskedőhöz, ami botrányt okozott a családjában. Most visszatér Londonba saját lányaival, hogy szembenézzen a múltjával, ami... több»
Szereplők: Julie Andrews, Jonathan Bailey, Rupert Evans, Polly Walker, Phoebe Dynevor
75 Jurassic World: Káoszelmélet (2024)
(2)
Netflix
Darius Bowman, a fiatal paleontológus élő dinoszauruszokat fedez fel a kaliforniai vadonban. több»
73 Eric (2024)
(10) (1)
Netflix
Vincent, a gyászoló apa, akinek a fia eltűnik, Eric, az Edgar ágya alatt élő szörnyeteg barátságában talál vigaszt. több»
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Dan Fogler, David Denman, Bobby Schofield, Király Linda
Netflix
Miután a TikTok táncosai csatlakoznak egy menedzsment céghez és a hozzá tartozó egyházhoz, nyugtalanító részletek derülnek ki az alapítóról és sötét valóságukról. több»
64 A Bridgerton család - 3. évad (2024)
(1)
Netflix
Penelope végre lemond régóta tartó szerelméről Colin iránt, miután hallotta a férfi róla szóló becsmérlő szavait. Úgy dönt azonban, hogy ideje férjet fognia, lehetőleg... több»
Szereplők: Julie Andrews, Jonathan Bailey, Shonda Rhimes, Polly Walker, Kris Bowers