Netflix heti top10: Ezeket a filmeket és sorozatokat nézi most az egész világ, az új film berobbant az élmezőnybe (27. hét, 2024)

Érdekesen alakultak a Netflix nézettségi mutatói a mögöttünk hagyott héten. Általában az jellemző, hogy vagy nagyon rákattanunk valamire és az kimagaslik, vagy épp nagyon sűrű a mezőny. Ezen a héten viszont két film köröket vert mindenki másra, köztük viszont nüánsznyi különbségek döntöttek csupán.

Az élen ezen a héten a Családi affér végzett, amely lényegében így az élen is nyitott. A film 26,8 millió nézőt tud felmutatni. Mögötte minimális lemaradással, 26,3 milliós nézettséggel lett a második a Robbanáspont. A dobogó harmadik fokára felálló Az örökség viszont már „csak” 8,2 millió nézőt tudhatott magáénak.

A negyedik helyre 7,1 milliós nézettséggel A gyűjtő ért oda, mögötte pedig A Bridgerton család - 3. évad lett az ötödik 6,6 millió nézővel. A hatodik legnézettebb műsor a Szupersejt volt 6,4 millió megtekintéssel.

A hetedik helyen végzett a Galicia bandái 6 millió nézővel, mögötte pedig A lehető legrosszabb szobatárs lett a nyolcadik 5,7 millió megtekintéssel. A kilencedik helyre futott be A maharadzsa, amelyre 5,3 millióan voltak kíváncsiak.

A Cápák a Szajnában továbbra is tartja magát a legnézettebb műsorok között, de az 5 millió megtekintés ezúttal már csak a tízedik helyhez volt elegendő.

#10

akció | dráma | horror

Netflix

Sophia, a zseniális tudós megtudja, hogy egy nagy cápa úszik a Szajna mélyén. több»

5 millió megtekintés, 8 600 000 órányi nézettség, 4 hét a listán
#9

dráma | életrajzi | krimi

Netflix

Egy valós bírósági ügy alapján készült film, amiben egy merész újságíró megkérdőjelezi egy köztiszteletben álló vezető erkölcstelen viselkedését. több»

5,3 millió megtekintés, 11 500 000 órányi nézettség, 1 hét a listán
#8

dokumentum

A Blumhouse Television új, ötrészes dokumentumfilm-sorozata, a Worst Roommate Ever négy megrázó történetet mutat be, amelyekben látszólag ártalmatlan lakótársak valós... több»

Rendező: Domini Hofmann
Szereplők: John Cabrera
5,7 millió megtekintés, 20 500 000 órányi nézettség, 1 hét a listán
#7

56 Galicia bandái  (2024)

(3)

dráma | krimi | thriller

Netflix

Egy új ügyvéd érkezik Cambados kisvárosába, hogy letelepedjen. A neve Ana, és jelenléte senki számára sem marad észrevétlen – beleértve Danielt, egy nagy drogkereskedő fiát. több»

6 millió megtekintés, 32 300 000 órányi nézettség, 2 hét a listán
#6

70 Szupersejt  (2024)

(4)

akció | dráma | kaland

Netflix

Egy csoport látszólag hétköznapi dél-londoni ember váratlanul szuperképességekre tesz szert. Úgy tűnik, nincs köztük kapcsolat azon kívül, hogy feketék. több»

6,4 millió megtekintés, 33 500 000 órányi nézettség, 1 hét a listán
#5

dráma | romantikus

Netflix

Penelope végre lemond régóta tartó szerelméről Colin iránt, miután hallotta a férfi róla szóló becsmérlő szavait. Úgy dönt azonban, hogy ideje férjet fognia, lehetőleg... több»

6,6 millió megtekintés, 52 900 000 órányi nézettség, 7 hét a listán
#4

77 A gyűjtő  (1997)

(8) (1)

dráma | krimi | misztikus | thriller

Alex Cross, a washingtoni zsaru és törvényszéki pszichológus megtudja, hogy unokahúga, aki Észak-Karolinában készül egyetemre, eltűnt. Cross elindul, hogy az ügy végére... több»

7,1 millió megtekintés, 13 700 000 órányi nézettség, 1 hét a listán
#3

58 Az örökség  (2024)

(4)

dráma | misztikus | vígjáték

Netflix

Amikor egy feltaláló és játékműsor-vezető hirtelen meghal, egy civakodó különcökből álló család összegyűlik abban a reményben, hogy megörökli a vagyonát. Mindenki... több»

8,2 millió megtekintés, 13 000 000 órányi nézettség, 2 hét a listán
#2

46 Robbanáspont  (2024)

(10) (2)

akció | krimi | thriller

Netflix

Egy képzett kommandós (Jessica Alba) a különleges erőknél átveszi apja bárját, miután az hirtelen meghal, és hamarosan összetűzésbe kerül a szülővárosában garázdálkodó... több»

26,3 millió megtekintés, 46 900 000 órányi nézettség, 2 hét a listán
#1

54 Családi affér  (2024)

(19) (1)

dráma | romantikus | vígjáték

Netflix

Egy váratlan románc komikus következményekkel jár egy fiatal nő, az anyja és a főnöke számára, akik a szerelem, a szex és az identitás bonyodalmaival küzdenek. több»

26,8 millió megtekintés, 50 900 000 órányi nézettség, 1 hét a listán