Már elérhető a Netflix műsorkínálatában a Drága gyermek, amely két korábbi nagysikerű megjelenést is maga mögé szorított.
Merthogy a Romy Hausmann azonos című bestsellere alapján készült sorozat jelenleg a legnézettebb tartalomnak számít a platformon a hazai előfizetők körében, így olyan korábbi megjelenéseket is beelőzött, mint a Virgin River és a One Piece.
A történet szerint a 12 éves Hannah és a 8 éves Jonathan egy teljesen elszigetelődtek a külvilágtól egy ablaktalan házban. A nappalokat és az éjszakákat pontos napirend határozza meg, apjuk gyakorlatilag uralkodik felettük.
Egy nap Lena sikeresen megszökik, egy balesetben azonban komolyan megsérül, Mialatt kórházba szállítják, a kislányban fokozatosan feltörnek benne az emlékek.
“Különösen érdekesnek találtam a belső és a külső börtön motívumát: Még ha sikerül is megszökni, a belső börtönt magaddal viszed. Ki kell szabadulnod belőle. Minden szereplő úgymond a belső hangján mesél - a belső börtönéből, miközben a perspektíva változik. A témát pedig relevánsnak találtuk: A családról szól” - nyilatkozta korábban Friederich Oetker, társproducer.
A sorozat főszerepeiben Justus von Dohnányi, Hans Löw, Julika Jenkins, Eskindir Tesfay, Kim Riedle, Naila Schuberth és Haley Louise Jones láthatók. A Drága gyermek tehát már elérhető a platform műsorkínálatában, a mafabos adatlapon található Netflix ikonra kattintva pedig közvetlenül el is indíthatjátok a lejtászást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

79 Drága gyermek (2023)
Egy rejtélyes nő szökése a kínzó fogságból a nyomozókat egy 13 évvel korábbi, megoldatlanul maradt eltűnés sötét igazsága felé tereli. több»
Szereplők: Naila Schuberth, Haley Louise Jones, Justus von Dohnányi, Julika Jenkins, Hans Löw