Tom Holland a Men's Health-nek adott legfrissebb interjújában beszélt arról, miért nem kíséri el Zendayát a vörös szőnyeges megjelenéseken.
A színész szerint ugyanis ezeken az eseményeken párja eredményeinek kell nagyobb hangsúlyt kapniuk, nem pedig a kapcsolatuknak, így a közös nyilvános megjelenéseket főként azokra az alkalmakra tartogatják, amikor közös filmen dolgoznak.
Persze kétségtelen, hogy Holland és Zendaya szívesen osztoznak a rivaldafényen, hiszen korábban a Pókember-filmekben szerepeltek együtt, a jövőben pedig Christopher Nolan The Odyssey című rendezésében térnek vissza, amely a tervek szerint 2026-ban debütál majd.
Kétségtelen, hogy a hollywoodi álompár mozgalmas időszaknak néz elébe. Holland ugyanakkor már most kilátásba helyezte azt is, hogy egy időre visszavonulhat a filmezéstől, ami szorosan összefügg a magánéletével.
"Ha gyerekeim lesznek, nem fogtok többé filmekben látni. Egyszerűen eltűnök a Föld színéről" – jegyezte meg Holland.
Mindemellett Zendayát korábban a Vanity Fair magazin kérdezte a Hollanddal való közös munkáról, amellyel kapcsolatban a színésznő elmondta, hogy rendkívül kényelmesnek érzi mindezt. "Extra biztonságban érzed magad azzal a személlyel, aki mellett játszol. Szeretek vele dolgozni. Annyira tehetséges, és annyira szenvedélyesen csinálja, amit csinál. Mindig ezer százalékot nyújt, még akkor is, ha teljesen ki van készülve épp. Ezt nagyon nagyra értékelem benne" – nyilatkozta Zendaya.
A pár a már említett Nolan-rendezés mellett a Pókember 4-ben is együtt lesz látható, amely a tervek szerint szintén 2026 nyarán jelenik meg. A projektekkel kapcsolatban egyelőre nem látott napvilágot bővebb hivatalos információ.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb.

80 Pókember: Nincs hazaút (2021)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Peter Parker számára legutóbb nem alakult túl szerencsésen az európai kiruccanás. Hazatérve azonban nem várt nehézséggel kell szembenéznie, hiszen valódi kiléte Pókemberként... több»
Szereplők: Tom Holland, Benedict Cumberbatch, Willem Dafoe, Jamie Foxx, Andrew Garfield