A magyar származású Tony Curtis (galériánkban) hollywoodi szépfiúból vált a szakma egyik legelismertebb sztárjává. 5 legjobb filmjével tisztelgünk Curtis emléke előtt, aki 12 éve a mai napon hunyt el.
Tony Curtis, eredeti nevén Bernard Schwartz 1925. június 3-án látta meg a napvilágot Bronxban. Magyarországról kitelepült zsidó felmenőkkel rendelkezett, édesapja mátészalkai volt, míg édesanyja egy szlovákiai községből származott.
Nem sokkal azt követően, hogy leszerelt a haditengerészetnél beindult a színészi karrierje, ekkor vette fel a Tony Curtis nevet is. Kosztümös filmekben kezdte a pályafutását, majd áttért a romantikus filmek műfajára. A váltás egyik legemlékezetesebb állomása a Trapéz, melyben Gina Lollobrigida és Burt Lancaster oldalán láthattuk. Ez a film hozta meg az áttörést a karrierjében, a hollywoodi szépfiú imidzse mögött ugyanis felfigyeltek színészi kvalitásaira is. Szintén Burt Lancasterrel játszott A siker édes illatában, majd A megbilincseltek című drámában nyújtott alakításáért pályafutása során első alkalommal jelölték Oscar-díjra.
Karrierjének talán legismertebb szerepe a szaxofonos karaktere volt a Van, aki forrón szereti című filmben, melyben Marilyn Monroe és Jack Lemmon volt a partnere, és mellyel kivívta magának a helyet Hollywood élvonalában. A vígjáték műfaja sok sikert hozott a számára, de nem mondott le a komolyabb, nagyobb kihívást jelentő drámai szerepekről sem (Spartacus), és nagy sikerrel tett kitérőt a televíziózás világában is a Minden lében két kanál című sorozattal, melyben Roger Moore-ral játszott.
Pályafutása során egy alkalommal jelölték Oscar-díjra és Emmy-re, kétszer BAFTÁ-ra, valamint két alkalommal nyerte egy a Golden Globe-ot (A megbilincseltek, A bostoni fojtogató).
Hatszor nősült, első felesége az ikonikus hollywoodi színésznő, Janet Leigh volt, de később házasságairól és nőügyeitől is sokszor volt hangos az amerikai sajtó. 1998-ban vette el a nála 45 évvel fiatalabb Jill Vandenberget. Janet Leigh-től született lánya, Jamie Lee Curtis szintén a színészi pályát választotta.
Tony Curtis többször is megfordult Magyarországon, ellátogatott édesapja szülővárosába, Mátészalkára is, valamint népszerűsítette az országot egy emlékezetes tévéreklámban is.
A színészkedés mellett szenvedélye volt a lovaglás, sikert aratott festőként és íróként is.
2010. szeptember 29-én, 85 évesen, álmában hunyt el nevadai otthonában szívroham következtében.
88 A siker édes illata (1957)
(2) (6)
A siker édes illata című filmdráma főhőse az újságíró J.J. Hunsecker. A rovatvezetőként New York egyik legolvasottabb újságjánál dolgozó J.J. eltökélt szándéka, hogy... több»
Szereplők: Tony Curtis, Burt Lancaster, Paul Frees, Philip Van Zandt, David White
77 Trapéz (1956)
(2)
Tino Orsini, a fiatal és tehetséges artista Amerikából érkezik a párizsi Bouglione cirkuszba. Édesapja egykori partnerét, a világhírű trapézművészt, Mike Ribble-t keresi, hogy... több»
Szereplők: Tony Curtis, Burt Lancaster, Gina Lollobrigida, Katy Jurado, Thomas Gomez
86 Spartacus (1960)
(9) (22)
dráma | életrajzi | háborús | kaland | történelmi
Spartacus (Kirk Douglas), a trák gladiátor egy napon megelégeli a szolgasorsot, és úgy dönt, nem csak saját maga, hanem minden társa számára kiharcolja a szabadságot. Felkelést... több»
Szereplők: Laurence Olivier, Kirk Douglas, Tony Curtis, Jean Simmons, Peter Ustinov
89 Van, aki forrón szereti (1959)
(32) (28)
romantikus | vígjáték | zenés
1929-ben két munkanélküli zenész, Jerry (Jack Lemmon) és Joe (Tony Curtis) elhatározza, hogy felvételizik egy női zenekarba. A nőimitátor szerep annyira jól áll nekik, hogy... több»
87 A megbilincseltek (1958)
(2) (14)
Jackson és Cullen egy munkatáborban raboskodik. Jackson utálja a feketét, megveti a bőrszíne miatt. Egyik alkalommal mégis vele bilincselik össze a szállításnál. A gépkocsi... több»
Szereplők: Sidney Poitier, Tony Curtis, Carroll O'Connor, Cara Williams, Theodore Bikel