TOP10: Ezek voltak 2021 legjobb filmjei, melyeket vétek lenne kihagyni

2021-ről azt hittük, hogy ez lesz az az év, amikor magunk mögött hagyhatjuk a járványt, és gondtalanul térhetünk vissza a mozikba. Végül nem egészen így alakult, az év elején elcsúsztattak egy sor premiert, mindenki a streaminggel volt elfogalva, de az év végére végül a helyükre kerültek a dolgok, és rengeteg jó filmet láthattuk.

Listánkban most a 2021 év 10 legjobb filmjét gyűjtöttük össze, melyekre még sokáig emlékezni fogunk. Igyekeztünk, hogy minden műfajból válogassunk, legyen szó sci-firől (Dűne), drámáról (A nomádok földje), akciófilmről (007 Nincs idő meghalni) vagy animációs filmről (A Mitchellék a gépek ellen), de, ha tartani akartuk a tízes bontás, szigorúnak kellett lennünk, és számos nagyszerű filmet voltuk kénytelenek kihagyni. Azt mindenesetre nyugodt szívvel álltjuk, hogy 2021-ben (legalább) ezt a 10 filmet tényleg kötelező megnézni. Lássuk hát!

A listán minden alapvető információ és előzetes mellett azt is feltüntettük, hogy éppen hol nézheted meg az adott filmet (mozi és streaming), a Netflix és a Telekom TVGO esetében pedig rögtön az adott film mafabos adatlapjáról is elindíthatod a lejátszás, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

Számotokra melyik okozta a legmaradandóbb élményt?

 

#10

72 007 Nincs idő meghalni  (2021)

(29) (28)

akció | kaland | thriller

Az ikonikus brit titkosügynök, James Bond megpróbálja a háta mögött hagyni a múltját, kilépve az MI6-ből és a feladva a királynő és a korona védelmét Jamaicán telepszik... több»

A 007-es titkosügynök, James Bond visszatérése egyúttal Daniel Craig búcsúját is jelentette, melyben az alkotók ezúttal kevésbé játszottak biztonsági játékot, mint a számos más Bond-film esetében. Cary Joji Fukunaga kicsit kockázatos, és  legkarakterközpontúbb James Bond-filmje nem hibátlan mozi, de még így is piszkosul jó szórakozást nyújtott.
#9

76 West Side Story  (2021)

(12) (13)

dráma | krimi | musical | romantikus

Disney+ | TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)

1950-es évek New Yorkjában két rivális banda is szemet vetett a West Side kerületre. Az amerikai tinédzserekből álló Jets és a Puerto Ricó-ig Cápák között egyre jobban... több»

Ez az a Steven Spielberg-film, amiről keveset beszélnek, valószínűleg a feledés homályába is veszik majd, de közben ennél sokkal többre hivatott. A gyönyörűen megkoreografált, virtuóz kameramunkával forgatott musical elkészítése a rendezőóriás álma volt, melyet tökéletesen megvalósított. Karizmatikus főszereplők, letisztult alakítások és pompás látványvilág jellemzi, egyszerre főhajtás a klasszikus mozi előtt és valami új és izgalmas adaléka a musical műfajának.
#8

79 Richard király  (2021)

(15) (3)

dráma | életrajzi | sportfilm

Egy történet egy káprázatos sikereket elérő testvérpárról, Serena és Venus Williamsről, akik apjuk, Richard Williams edzősködése mellett a teniszvilág szupersztárjaivá... több»

A film, amit ugyan bemutattak a hazai mozik, de sajnos csak nagyon kevesen láthatták a brillírozó Will Smith a Williams-nővérek édesapjának szerepében. A Richard király egy megható tisztelgés a tenisz történetének (talán) legnagyobb csillagainak, Venus és Serena Williams apja előtt, aki vitathatatlan szerepet játszott a karrierjük elindításában. Egyszerre inspiráló és megható, lehengerlő színészi alakításokkal. Még mindig nem késő megnézni, ha lemaradtál volna róla.
#7

67 A kutya karmai közt  (2021)

(13) (25)

dráma | romantikus | western

Netflix

Phil Burbank egy igazi zsarnoki figura, aki állandóan félelmet kelt környezetében. Amikor bátyja frissen megházasodva hazatér, Phil mindent elkövet, hogy megkeserítse a pár... több»

Jane Campion 12 év után rendezett újra, és a visszatérés nem is sikerülhetett volna jobban. Thomas Savage regényének adaptációja a zseniális Benedict Cumberbatch főszereplésével a Netflixen mutatkozott be, és azonnal a díjszezon egyik legnagyobb várományosának kiáltották ki, abszolút jogosan. Campion karrierjének egyik legsúlyosabb alkotása olyan alakítással, mellyel Cumberbatch beírta magát a filmtörténelem nagykönyvébe.
#6

dráma | vígjáték

Az alkohol megnyitja az elmét a külvilág felé, a problémák kisebbnek tűnnek, növekszik a kreativitás. Mindannyian jól ismerjük ezt az érzést: az első pohár bor elfogyasztás... több»

Thomas Vinterberg humoros elemekkel fűszerezett drámája 2021 egyik ékköve, mely úgy ad erkölcsi leckét, hogy közben egy cseppet sem didaktikus, és a végére egy maradandó elménnyé válik. Mads Mikkelsen hihetetlenül erős alakítást hozott Martin, egy középkorú tanár szerepében, akinek kapuzárási pánikja van, halálosan untatja a munkája és az élete. Kevés olyan filmet tudunk mondani, ami egyszerre tud ennyire vicces és szomorú is lenni.
#5

animáció | családi | kaland | sci-fi | vígjáték

Netflix

A filmekből jól tudjuk, ha egy átlagos család tagja vagy, jobb ha felkészülsz, ugyanis előbb-utóbb hatalmas veszélybe keveredsz, és olyan események láncolatának részesévé... több»

Mike Rianda és Jeff Rowe író-rendező animációs vígjátéka remekül szatíra, mely egyúttal rendkívül vicces, és a családi viszonyok dinamikájáról is olyan módon beszél, ami a felnőttek számára is bőven tartogat tanulságokat. Láttuk pár kiemelkedő animációs filmet az idén, de a Mitchellék nálunk mindent vitt.
#4

82 Tick, Tick... Boom  (2021)

(9) (8)

dráma | életrajzi | musical

Netflix

Jon, a színházi zeneszerző története, aki pincérkedik, és közben írja a művét Superbia címmel... és reménykedik, hogy ez lesz a következő nagy amerikai musical, ami elhozza... több»

A Pulitzer-díjas Lin-Manuel Miranda filmrendezői debütálása, a Tick, Tick... Boom! az az alkotás, amiről minden elsőfilmes álmodik. Egy kemény életrajzi drámáról van szó, melynek azonban van egy humorosabb oldala is, és a kettő nagyon izgalmas elegyet alkot. Andrew Garfield úgy alakítja Larsont, az összeomlás szélén álló fiatalembert, amihez foghatót idén csak nagyon keveset láttunk. A rendezés és ez az alakítás magasan kiemelni ezt a filmet az idei felhozatalból.
#3

88 Az apa  (2020)

(13) (4)

dráma

A nyolcvanadik életévét taposó Anthony egyre gyakrabban érzi, valami nincs rendben. A férfin egyre jobban eluralkodik a demencia. Miközben elmarja maga mellől ápolóját, a lány... több»

Az apa az év egyik legjobb férfi alakítását hozta Anthony Hopkinsnak köszönhetően, és az a befejezés… Nos, nincs ember, akinek akkor és ott ne lágyulna meg a szíve. A film kíméletlenül őszinte és rendkívüli módon empatikus ábrázolása a demenciának. Az elsőfilmes rendező, Florian Zeller úgy húzza be a nézőt a főszereplő elméjébe, amire csak a legnagyobb rendezők képesek. Nem könnyű volt, ezt hozzá kell tenni, de egy olyan, ami (a szó legjobb értelmében) tényleg nyomot hagy.
#2

82 Dűne  (2021)

(76) (17)

akció | dráma | kaland | sci-fi

Max

Paul Atreides (Timothée Chalamet) egy zseniális és tehetséges fiatal férfi, aki hatalmas tettek véghez vitelére hivatott. Paulnak el kell utaznia az univerzum legveszélyesebb... több»

Nem kérdés, hogy Denis Villeneuve régóta várt feldolgozásának Frank Herbert sci-fi művéből itt a helye a legjobbak listáján. Nem volt idén még egy film, ami ennyire kihasználta volna a nagyvásznat. Pazar szereplőgárda, lehengerlő látványvilág és Villeneuve jellegzetes rendezési stílusa nagyszerű egésszé állt össze.
#1

75 A nomádok földje  (2020)

(19) (5)

dráma | road movie

Disney+

Egy nevadai vidéki város gazdasági összeomlása után Fern (Frances McDormand) összepakol, és kisteherautójával útra kel, hogy modern nomádként tárja fel a hagyományos... több»

Hiába tűnik már távolniak, és nyerte már meg az Oscart idén, de A nomádok földjén-t is 2021-ben mutatták be, és egész biztosan nem lenne teljes a lista nélküle. Zhao pazar látványú, a személyes emberi történeteket gyönyörűen kezelő filmje Frances McDormand lehengerlően letisztult alakításával egy másik szintet képvisel a filmkultúrában. Az év legtöbbet díjazott filmje, mely minden elismerést megérdemel.