Umrao Jaant gyermekkorában elrabolták és eladták egy bordélyháznak, majd a legjobb táncosnőként vált híressé. Szépsége és tehetsége elnyerte a fiatal, gazdag Nawab Sultan Khan tetszését, Umrao azonban csak újabb akadályokba ütközött.
Az olasz patkolókovács unokája volt a legkeményebb és legerősebb öklöző azok közül, akik valaha kesztyűt húztak. Nem ismert félelmet és a fájdalom szó is hiányzott a szótárából. A sportág történetének egyik legnagyobb alakja volt, ő az egyetlen bokszoló, aki egész pályafutása során megőrizte veretlenségét, mind a negyvenkilenc mérkőzésén győzött, és végül 1956-ban világbajnokként vonult vissza. Ellenfelei csak hat alkalommal tudták kiütés nélkül megúszni a mérkőzést.
Dancer egy olyan kicsinyke település, hogy még a térképen sincs rajta. Mindössze 81 lakosa van, ebből öten éppen idén érettségiznek. Közülük négy fiatal úgy dönt, hogy Los Angelesbe költözik. A helyiek egyöntetűen nem értenek egyet a fiatalok választásával, s az indulás közeledtével egyre jobban elbizonytalanodnak hőseink is...
A multimilliomos Harlan Knowles egy csapat emberével elindul, hogy megkeresse az esőerdők fölött eltűnt repülőgépét. Harlan szinte megszállottan kutat a gép és a fedélzetén utazó lánya után. Hamarosan kiderül azonban, hogy a világ egyik legnagyobb rejtélyével kerültek szembe...
Clover, Alex és Sam, a három jó barátnő nem csupán abban hasonlít egymásra, hogy mindannyian a Beverly Hills-i Gimibe járnak, hanem abban is, hogy mindhárman egy titkos kémszervezet ügynökei.
A két jó barát, Grant és Paul nekivág az országútnak, hogy eltöltsenek egy görbe hétvégét. Az esti pihenő közben találkoznak Lisával és Kellyvel, és elmennek velük egy buliba, annak reményében, hogy hátha több is történhet köztük és a lányok között. Az izgalmasnak ígérkező buli azonban váratlan eseményeket tartogat számukra. A borzalmak éjszakája vár rájuk.
/ musical | romantikus | vígjáték
A történet két lázadó fiatal szerelmi románca. A fiú, Raj, gazdag család egyetlen fia, aki szeretet nélküli családban nő fel, és nem sok kapcsolata van a szüleivel, mivel gyerekkora óta bentlakásos iskolákban taníttatják. A film elején éppen hazatér tanulmányai befejeztével, és apja azt tervezi, hogy bevezeti az üzleti életbe, megismerteti üzlettársaival és hozzá hasonló üzletembert farag belőle. Erre a legjobb alkalomnak a fiú tizennyolcadik születésnapja mutatkozik, amikor meghívják összes ismerősüket és üzletfelüket egy nagy partira. A fiú azonban az előkelő társaságban csak egyetlen emberre figyel fel: egy magányos fiatal lányra, aki hamar eltűnik a partiról, és akiről később kiderül, hogy korábbi dadájának az unokája. A lány családja sokkal alacsonyabb rangú és szegény, így a fiú szigorú apja hallani sem akar a házasságról és vérig sérti a lány apját. A fiatalok azonban nem adják fel, fellázadnak a szülők ellen, és bármire képesek a szerelemért…
/ vígjáték
Monte Peterson (Rodney Dangerfield) amilyen sikeres a vállalkozásában, olyan balfék a nők terén. Már három sikertelen házasság áll mögötte, amikor régi barátja révén gyönyörű ingatlanhoz jut egy csendes városkában. Csak később derül ki, hogy a földdel egyidejüleg három feleségre is szert tett, ráadásul a közösség hite szerint kell élnie. Ám Monte nem is sejti, hogy a területre a maffia is pályázik, és Morano (Andrew Dice Clay) bármire hajlandó, hogy megszerezze. A harc akkor éleződik ki csak igazán, amikor Monte újabb két feleséggel és egy még nagyobb ingatlannal tér haza.
/ dráma | musical | romantikus
Devdas Mukherjee tíz év Londonban töltött év után jogászként tér vissza gazdag szülei otthonába, Indiába. A szomszédban lakó gyönyörű Paro, akire kislányként emlékezett, időközben gyönyörű nővé érett, Devdas pedig szinte azonnal beleszeret. Hamarosan feleségül kéri a lányt, szülei azonban tiltakoznak a házasság ellen, mert Parót alacsonyrangúnak tartják a művelt és gazdag fiúhoz. Devdas elhagyja szüleit, és az alkoholba fojtja bánatát. Paro pedig hozzámegy egy vagyonos férfihez. A szerelem ereje azonban nagyobb bármilyen evilági hatalomnál...
El Alameinben vagyunk, ahol 1942. október 23-a és november 1-je között az olasz-német hadsereget szétverik és megalázó visszavonulásra kényszerítik. A sztálingrádi csatával és a normandiai partraszállással együtt ez az esemény volt a második világháború egyik legfontosabb fordulata. Az angolok elleni csatában a németek mellett ott voltak az olaszok is, egy rosszul felszerelt, de igen értékes csapattal, mely csak önmagára számíthatott. Ágrólszakadtak voltak, de tele büszkeséggel: hőstettekre képes csapat egy nagyon erős és őket lenéző ellenséggel szemben. A borzalmas csatának 11 nap alatt 25 ezer áldozata volt, és 30 ezer ember került fogságba. A film nem a híres tábornokok nagy csatáját szeretné elmesélni, hanem egy piszkos, rossz háború mindennapjait. Az első vonalban harcoló katonákról szól, akik vérhassal küzdenek és napi egy liter piszkos vízzel kell túlélniük a megpróbáltatásokat. Olyan férfiak mindennapját mutatja be, akik hátrahagyták családjukat azért, hogy megvédjék hazájukat oly távol az otthonuktól...
Egy földműves inni indul, és találkozik az ördöggel. Egy fiatal fiú eltölt egy éjszakát egy kísértetjárta kocsmában. Egy férfi szarvakat növeszt az éjszaka során. Egy kovács talán túlságosan is megbízik fiatal és gyönyörű feleségében.
Ben a kómából felébredve megtudja, hogy felesége meghalt az autóbalesetben. A férfi úgy érzi, vége az életének és teljesen összetörik lelkileg. Pár héttel később hazatér a kórházból és elhatározza, hogy megpróbál új életet kezdeni. Hamarosan összebarátkozik Charlotte-tal, a gyönyörű szomszédjával és már-már úgy tűnik jó irányba fordul az élete, amikor látomásaiban a halott felesége kezdi el kísérteni.
Mikor arra ébredsz, hogy nem csak a házadat akarják lerombolni egy autópálya építése miatt, de ráadásul különös földönkívüli lények akarják ugyanezt tenni az egész bolygóddal egy galaktikus űrsztráda miatt, elmondhatod, hogy rossz napod van. Arthur Dentnek (Martin Freeman) pontosan ebben van része. Barátjával – akiről váratlanul kiderül, hogy ő sem a Földről származik, hanem egy intergalaktikus stoppos – hihetetlen kalandokba keverednek a galaxis legbolondosabb vidékein.
/ romantikus | vígjáték
Theresa Jones elhozza vőlegényét, Simon Greent, hogy megismerje a szüleit a családi évfordulójukon, ám elfelejtette közölni, hogy Simon fehér. Az apa, Percy, azonnal bizalmatlan lesz vele szemben, és a következő napokban Simon kénytelen egyszerre bizonyítani a szerelme komolyságát, elviselni a kínos családi helyzeteket, és megnyerni a jövendőbeli apósát, miközben Theresa és a család is saját előítéleteikkel és félreértéseikkel küzdenek.
/ dráma | romantikus
Az Edukators című filmben három fiatal éjjelente villákba lopakodik be, de nem azzal a szándékkal, hogy kirabolják azokat, hanem azért, hogy átrendezzék a bútorokat és titokzatos üzeneteket hagyjanak a tulajdonosoknak. Egy alkalommal hiba csúszik a tervbe, ugyanis egyikük hitelezőjéhez törnek be, majd elrabolják a férfit...
/ dráma | romantikus | vígjáték
Befejezetlen kéziratot talál a frissen előléptetett könyvkiadó elődje irodájában. Cara úgy véli, igazi bestsellerre bukkant. Elindul, hogy megkeresse a tüzes szerelmi történet íróját azért, hogy rábírja a könyv befejezésére. Meglepetésére egy öreg, magányos férfit talál, aki nem tudja feldolgozni felesége halálát. A két ember között kialakult barátság végül hozzájárul ahhoz, hogy az író megírja a történet végét, s ezzel végleg lezárja a múltat.
/ családi | fantasy | romantikus | vígjáték
Születése napján alaposan kitol a Tündérkirálynő Ellával (Anne Hathaway). Csupa szívjóságból elvarászolja, s míg él engedelmeskednie kell minden parancsnak. 18 évvel később, miután mostohatestvérei annyiszor kihasználták és bajba sodorták, ráadásul lejáratták a jóképű herceg (Hugh Dancy) előtt, úgy dönt, felkeresi Lucindát, hogy visszaadja neki kéretlen ajándékát. Az egyszerű kirándulás hamarosan kalandos utazássá válik, tele ogrékkal, szőke óriásokkal, és a gonosz királlyal, Edgarral (Cary Elwes).
2010-ben Párizs gettóiban egy beépített zsaru és egy volt gengszter megpróbál beszivárogni egy bandába, hogy hatástalanítsanak egy neutronbombát.
/ dráma
Mrs. Iyer (Konkona Sen Sarma) csecsemő fiával Kalkuttába igyekszik, és apja rábízza őket a busz egyik utasára, Rajára (Rahul Bose). Mivel a kiskölök elég sok gondot okoz az út során, a busz utasai abban a hitben vannak, hogy ők házasok. Az út azonban lezárásba és kijárási tilalomba torkollik, mert zavargások törnek ki a hinduk és muszlimok között. Raja menekülne, hogy ne okozzon gondot, és elárulja, hogy muszlim. Innentől kezdve Mrs. Iyer megerősíti a hazugságot, férjével Mr. Iyerrel utazik együtt. A közeli erdőben egy menedékházban kapnak szállást, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, az átélt szörnyűségek miatt, olyan kötelék alakul ki kettőjük között, ami több mint férj-feleség, erősebb mint barátság és távolibb mintha szerelmesek lennének.
Simon kissé paranoiás programozó, aki otthon dolgozva tölti mindennapjait. Egy nap azonban egy üres barna dobozt talál a szobájában, majd minden nap újabbat és újabbat. A férfi lassan kételkedni kezd elmeállapotában és össze kell szednie magát, hogy megfejtse a rejtélyt.