Alaposan felkavarja a kedélyeket a Richmondi Középiskola új kosárlabda edzője, Ken Carter, aki hátrányos helyzetű, többnyire az utcán és nem a tanteremben lézengő diákjaitól megköveteli, hogy jó jegyeket szerezzenek, és igényesen öltözzenek fel a meccs előtt, különben nem játszhatnak. A szigorú edzővel nem lehet packázni, még arra is hajlandó a fegyelem és a diákok oktatása érdekében, hogy lefújja az edzéseket, ameddig a tanulmányi eredmények nem javulnak.
Michael elégedett lehet életével, szép családja van, katonaként dolgozik, míg öccse Jannik életcél nélkül tengődik. Egy nap Michael egy bevetés során eltűnik és halottnak nyilvánítják, így öccsén a sor, hogy bátyja családját összetartsa.
Tim (Barry Watson) látszólag normális, pedig nyolcéves kora óta egy szörnyeteg tartja rettegésben. Miután apját szörnyű kínok között elrabolja a szobájából, a lakásában megszüntetett minden sötét sarkot; nehogy a gonosz erő rejtekhelyet találjon magának. Egy nap azonban barátnője, Jessica (Tory Mussett) szüleihez utaznak, ezért el kell hagynia a biztonságos övezetet. Amint kilép saját védett burkából, a dolgok lassan összeomlanak körülötte.
/ dráma
A torony hősei című dráma 2001. szeptember 11-e után játszódik. A tűzoltóparancsnok Nick nem tudja feldolgozni nyolc társa halálát, ráadásul még a bátor férfiak temetésén is fel kell szólalnia a hozzátartozók és rokonok előtt. A férfi leblokkol és képtelen megírni a beszédet. Az írónő Joan ugyan nem érintett személyesen a tragédiában, de mélyen megindítják a történtek. Értesül Nick problémájáról és elhatározza, hogy segít neki a beszéd összehozásában. A két sebzett ember apránként gyógyítja egymás fájdalmát, s egymáshoz való kötődésük szorosabbá válik.
Számos rejtélyesen eltűnt ember egyszer csak visszatér megszokott életébe. Valaki csak pár napja, valaki több száz éve tűnt el. Közös ismérvük, hogy nem emlékeznek arra, hol jártak, s hogyan veszett nyomuk. Nyomozás folyik az ügyben, de a szakemberek tanácstalanul állnak az esetek előtt.
/ dráma
Gyilkosság vádjával állítják bíróság elé azt a fiatal nőt, aki abortuszon esett át. Kirkland bíró kapja meg a hatalmas viharokat kavaró ügyet. A nő védőügyvédje alkotmányellenességre hivatkozva felhergeli az eset iránt érdeklődő médiát. A bíró kollégái mind ismertették állásfoglalásaikat, Kirkland bíró szavazatán múlik a per kimenetele. A helyzet súlyosságára való tekintettel időt próbál nyerni, hogy megismerje és mérlegelje az összes érvet, még az ügyet kihasználni kívánó politikusok ellenére is...
Meggyilkolják Tokió kormányzóját. A nyomok a japán gengszterek, a jakuzák világába vezetnek. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség főnöke a volt CIA-ügynökhöz fordul segítségért. Travis Hunter Japánban nőtt fel és mestere a távol-keleti harcművészeteknek. Rá vár a feladat, hogy felkutassa a tetteseket, segítőtársa egy zöldfülű FBI-ügynök, Sean Mac. Hamarosan kiderül, hogy a kormányzó likvidálása csak az első lépés a nemzetközi összeesküvésben, amelynek célja a kemény drogok szabad áramoltatása a japán és a kínai maffia között.
Dr. Campbell az ásatásán egy hatalmas szörny csontjaira bukkan. Őgy tűnik, ez lehet minden idők legnagyobb felfedezése. Ám a szörny életre kel és hatalmas pusztításba kezd. A katonaság mindent megtesz, hogy megállítsa, de úgy tűnik nem sokat érnek a fegyvereik a valójában küszöbön álló invázióval szemben.
Egy madridi kórház negyedik emelete tizenöt éves kamaszok nevetésétől hangos, az éjszaka pedig kész rettegés a nyugalomra vágyó nővérek számára. A négy kamasz, Miguel Ángel, Izan, Dani és Jorge fiatal koruk ellenére már több fájdalmat éltek át mint a legtöbb felnőtt: túl vannak a kemoterápián, ketten a fél lábukat is elvesztették, életük állandó helyszíne pedig hónapok óta a kórház. A fiúk azonban rájöttek, csak úgy tudják elviselni ezt az állapotot, ha együtt, teljes életet élnek. Pizzát rendelnek éjszaka, tolókocsi-versenyt rendeznek az üres folyosókon, meglesik a fiatal lányokat, és a portással zenélnek. Nem félnek kimutatni érzéseiket, tizenöt évesen olyan intenzív barátságokat és szerelmet élnek át, melyet mások talán egész életükben nem tapasztalnak meg. Bátorságukkal, életszeretetükkel a felnőttek számára is példát mutatnak.
John Doe egy rejtélyes sziget szülötte. A Seattle-i rendőrség nyomozásaiban aktívan részt vesz, mivel tudása bámulatos; szinte nincs olyan kérdés, amire ne tudná a választ. Kivéve talán azt az egyet, hogy ki is ő valójában?
A meteorológusok szupervihar megszületésétől tartanak Chicago felett - a Mexikói-öbölben erős viharok dúlnak, Chicagóban áramkimaradásokat okoz a hőség, míg az északi sarkon hideg, viharos szelek tombolnak. Amy, a minden lében kanál riporter kideríti, hogy az elemek összecsapása a város felett esedékes...
Egy tornádó az atomkatasztrófa szélére sodor egy atomerőművet; minden az ott dolgozókon múlik.
/ dráma | romantikus
A hatvanas évek Izraeljében hatalmas a bevándorlás. Sarah is a bevándorlók között van a családjával. Indiából érkeztek, és tízezrekkel együtt ugyanabban a csalódásban van részük: egy kis sivatagi tanyára kerülnek. A beilleszkedés nehéz a nyelvi korlátok, de leginkább a bonyolult emberi kapcsolatok miatt. Sarah számára, aki minden élményét egy naplóban foglalja össze, ez az élet iskolájává válik, akárcsak a marokkói Nicole-nak, akivel jóbarátra lelnek egymásban.
/ dráma | misztikus | romantikus
Dominique (Isabelle Huppert) egy érett, okos üzletasszony beleszeret egy kallódó fiatal férfiba. A film kettőjük ambivalens kapcsolatát, örömökkel és fájdalmakkal teli közös sorsát mutatja be.
/ dráma | romantikus
A Barcelonában élő elvált Tomas egy reggel arra ébred, hogy egyik tanítványa, a kiskorú Anna fekszik mellette az ágyban. Mario mostanában feszült minden reggel; érzi, hogy felesége körül nem stimmel valami. Sofia boldog, mert végre együtt lehet Eric-kel, míg Irene valamit titkol férje és kislánya és önmaga előtt is. A szereplők mindannyian ismerik egymást, barátok, de egy év elteltével úgy tűnik szinte semmi újat nem tudtak meg egymásról...
1969 nyarán egy rettenetes hír rázta meg a világot: Beverly Hillsben, ahol a hírességek laknak hatalmas vérfürdőt rendeztek. A hét áldozat egyike Roman Polanski rendező gyönyörű és állapotos felesége, Sharon Tate színésznő. Charles Mansont és néhány társát a rendőrség hamarosan letartóztatja. Manson egy megszállott örült, aki azt hiszi, ő a messiás, és teljesen hatalmába kerítette követőit. A megtörtént esetet és az utána történteket a film dokumentarista módon mutatja be.
Egy árva elefántbébi szülei keresésére indul... Dereck és Beverly Joubert a világ legelismertebb természetfilm készítõi és a legharcosabb környezetvédõk közé tartoznak. Több idõt töltöttek állataikkal, mint saját szüleikkel és barátaikkal. Nem csoda, hogy filmjeiket szinte eposzi léptékű emberi történetekké kerekíthetik. Botswana-i rezervátumuk a civilizációtól távol esik, nem szívesen fogadnak vendégeket. A történet egy elefántbébirõl szól, aki korán szem elõl veszíti szüleit. Egy nálánál sokkal nagyobb elefánt ormányát kezdi el rángatni és mellé szegõdik. Együtt indulnak a Nagy Folyón túlra, ahol állítólag a bõség vár rájuk.
Eyal (Lior Ashkenazi) izraeli Mossad ügynök feladata, hogy felkutassa és megölje Alfred Himmelman-t (Caroline Peters), egykori náci tisztet, aki még mindig életben van. Ahhoz hogy Alfred Himmelman-t megtalálja először a két unokája, Axel (Knut Berger), és Pia (Caroline Peters) bizalmába kell férkőznie.