Az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó között egy alagutat fedeznek fel a hatóságok, ahol illegális bevándorlók holttesteire bukkannak. Az illetékes szervek szeretnék eltitkolni az esetet, hogy folytathassák a bevándorlók átcsempészésével foglalkozó szervezet tevékenységének megfigyelését, azonban James Rhodes emberjogi aktivista mindent megtesz, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét az esetre.
/ dráma | romantikus | vígjáték
A film a harmincas évek londoni színházi világának kulisszái között játszódik. Hõsnõje, Julia Lambert, tehetséges és gyönyörû: London a lábai elõtt hever. A játék Julia mindene, de annyira, hogy mindig szerepet játszik. Még akkor is, amikor beleszeret egy nála sokkal fiatalabb férfiba. Még akkor is, amikor ifjú szerelme egy korban hozzá illõ, feltörekvõ naivát választ inkább. És még akkor is, amikor a hûtlen fiatalember épp Juliánál keres protekciót új szerelme pályájának megsegítésére.
/ horror
Két fiatal pár, Jerry, Mary, Bill és Denise azért indul útnak, hogy az utazásaik során megélt kalandokról könyvet írjanak. Egy benzinkútnál megismerkednek a bohóc jelmezes Spaulding kapitánnyal, aki elmeséli nekik Dr. Satan legendáját. A négyes érdeklődését igencsak felkelti a történet, s szeretnék kideríteni, mi az igaz a legendából. Útközben felveszik Babyt, aki meghívja a házába őket. Itt találkoznak a bizarr Firefly családdal és szembesülnek az 1000 halott házának "becézett", sötét titkokat rejtő borzalmakkal.
Desirée nagyvárosi könyvtáros és fiatal özvegyasszony, Benny pedig magánakvaló farmer a hideg svéd felföldön. Mi a közös bennük? Mindketten magányosak és ezt maguknak se vallják be. A temetőben váltanak egy mosolyt, ahol Desirée férje sírját látogatja, Benny pedig édesanyjáét. Esetlenül és félve közelednek ezután egymáshoz. Ami lassan kialakul köztük, nem egyszerű vonzalom, hanem szinte két kultúra találkozása és összecsapása. A vidéki, egyszerű észjárású Benny családot akar, a kicsit sznob Desirée pedig függetlennek érzi magát és nem szeretne újabb fájdalmas kötődést. Barátaik furcsállják is bimbózó kapcsolatukat. Mindkettejüknek meg kell alkudnia lélekben, hogy ne veszítsék el egymást...
Az Utcai tánc című filmben Los Angeles hip-hop táncversenyre készül. A legtehetségesebb versenyző nyereménye némi tetemes pénzdíj. Ám a versengésbe nem várt fordulat áll be, amikor egy ismeretlen külvárosi csapat lép a táncparkettre. Így a korábbi két ellentétben álló banda tagjainak kell összefognia, hogy megmutassaék, nem is olyan egyszerű a trónra jutni.
/ romantikus | vígjáték
Hemzsegnek a férfiak Anna (Mandy Moore) életében. Más kérdés, hogy ők a biztonsági szolgálat emberei, és az a dolguk, hogy megvédjék a bajtól az elnök egy szem lányát. Persze ezzel teljesen lehetetlenné teszik, hogy Anna a normális tinédzserek életét élje. Egyszer aztán betelik a pohár. Amikor apja titokban titkos ügynökök garmadát állítja a diszkóba menő lányra, Anna bosszúból kicselezi kísérőit, és megszökik Bennel (Matthew Goode), a jóképű fotóssal, akinek fogalma sincs, ki is ő valójában.
/ horror
Valóságshow. Azt hisszük, ismerjük, hogy tudjuk mi az. Van, aki már unja is. Igen, legnagyobb varázsa az örök és állandó kimondatlan ígéret, hogy most! A következő pillanatban történik valami, valaki tesz, vagy mond valamit, valamit, ami megindít, vagy megnevettet, valamit, ami jó, vagy rossz, csodás vagy borzalmas. Pedig nem tudhatjuk, hogy a láthatatlan médiamanipulátorok mit engednek látni és mit nem, mi zajlott a kamera, a másik kamera előtt, hogy mit nem tudhatunk meg soha, amikor a valóságshow már átlépte a határt, amikor még ember néz a kamerán át, vagy csak a gép rögzít mindent. Mindent, viccet és gonoszságot, barátságot és halált.
A képzelet határain túl létező Bionicle univerzumban élő békés matoránokat leigázta a gonosz Makuta. A virágok elhervadtak, a Nap kihűlt és a matoránok lassan elfeledték ősi erényeiket. De egy szép napon megérkeztek a szigetre a legendákban emlegetett hősök, akiket úgy hívtak: a Toa. Amikor titokzatos sötét erők fenyegetik Metru nui dicső városát, az egyik Toa hat matoránnak adja át a tudást, amely őket is felvértezi a Toa minden erejével. Belőlük lesznek a város új őrei, akiknek csak kevés idejük maradt, hogy jól elsajátítsák új harci képességeiket, bebizonyítsák rátermettségüket nemes vezérük, Turaga Dume előtt és megszerezzék az elrejtett Nagy Kanoka Korongokat, amelyek segíthetnek nekik megvédeni szigetvárosukat és lakóit.
/ musical | romantikus | vígjáték
Egy wales-i kisvárosban tengeti magányos életét Paul Kerr, a kiégett rocksztár. Egy alkoholgőzös éjszak során motorjával kiugrat kúriája emeleti ablakán keresztül, majd a helyi kórház pszichiátriai osztályán köt ki, mint potenciális öngyilkosjelölt. Az esetről értesül a szomszédos nagyvárosban élő üzletasszony, Rebecca is, aki nem mindennapi titkot őriz lánya születésének körülményeiről. Olívia ugyanis az említett rocksztár lánya, akinek létezését az anya gondosan eltitkolta a zűrös életű apa elől. Most azonban, hogy az apa ilyen helyzetbe került elérkezettnek látta az időt, hogy a lánya is megtudja az igazságot. Olívia, aki szintén muzsikus lélek, Rebecca várakozásai és reményei ellenére összebarátkozik az apjával.
Stephan Derrick nyomozó és hűséges társa, Harry Klein gyilkossági ügyeket derít fel Münchenben és környezetében.
Terroristák felrobbantanak egy repülőgépet. Ám a katasztrófát mégis túléli öt kisgyermek, és az elit katona McKay ezredes, aki a bázison neveli fel és képezi ki a gyerekeket profi kommandósokká. Egyik megbízatásuk alkalmával ellenfelük éppen az a terrorista, aki felrobbantotta a repülőgépüket. Az ezredes azonnal leállítja a kockázatos akciót. A csapat azonban másképp dönt: parancsot megtagadni, a feladatot bármi áron végrehajtani.
/ romantikus | vígjáték
Egy televíziós sorozat, amelynek középpontjában egy macsó örökmozgó apa és szerető felesége, illetve három koraérett gyermekük áll.
Raymond Shaw az Öböl-háború hőse, aki kitüntetéseinek és támogatóinak – mindenekelőtt befolyásos édesanyjának – köszönhetően gyorsan halad előre a politikai ranglétrán is. Tíz évvel a becsületrend megszerzése után azonban egy régi bajtársa, a rémálmoktól gyötört Bennett Marco százados gyanakodni kezd, hogy a bátor katona talán nem is az a hős, akinek a legtöbben gondolják. Nyomozásba kezd, ám még nem sejti, hogy egy sokkal komolyabb ügybe nyúlt bele.
A játék is mehet életre-halálra: Peter LaFleurnek (Vince Vaughn) most bizonyítania kell. A jól menő edzőterem tulajdonosa, White Goodman (Ben Stiller) ugyanis fel szeretné vásárolni Peter kicsi és otthonos edzőtermét. Ahhoz, hogy ez nem történhessen meg, Peternek nagyon gyorsan pénz kell, ezért benevezi az edzőtermi csapatot egy pénzdíjas kidobós-bajnokságra. Ám Goodman sem rest, hogy megakadályozza őket a sikeres eredmény elérésében.
Egy nő kilencéves kisfia eltűnik, a pszichológusa viszont azt állítja, hogy soha nem is volt gyereke. Egy férfi, akinek szintén eltűnt a lánya, hasonlóan jár. A két szülő hamarosan rájön, hogy egy közös ellenség áll a háttérben.
Boris (Alfred Molina), a temetkezési vállalkozó, mindössze két dologról álmodott fiatalkorában: a táncról és Bettyről (Brenda Blethyn). Betty titokban viszonozta a szerelmet, azonban apja óhajára egy aranyásóhoz ment férjhez. Boris is búcsút mondott álmainak és átvette a családi vállalkozást. Boris és Betty már nem épp fiatalon, újra találkoznak. Betty anyósának temetését készítik elő, s a régi szikra újra lángra lobban. Boris rájön, hogy a közöttük lévő kölcsönös szerelem előtt egyetlen akadály áll: Betty házassága. Elszántan arra, hogy végre boldogok lesznek, elhatározzák, hogy megrendezik Betty látszólagos halálát és együtt megszöknek.
/ dráma | kaland | romantikus
Az édesapa halála után a Nickleby család elszegényedik. Az ifjú Nicholas és nővére az édesanyával Londonba utazik, hogy az apa idősebb testvérétől kérjenek segítséget. Ralph bácsit azonban nem a segítő szándék vezérli. Azon munkálkodik, hogyan tudná a családtagokat elszakítani egymástól, és kihasználni őket. Nicholast beíratja egy kemény és szigorú iskolába, a fiú azonban az egyik társával, Smike-kal megszökik. Úton London felé találkoznak egy színtársulattal. A film Charles Dickens világhírű regényéből készült.