Sose voltam a francia filmek kedvelője. Valahogy mindig túlzónak és mesterkéltnek hatott az összes, ezért inkább kerültem őket. Majd jött ez a film, és gyökeresen megváltozott a véleményem. Azt el kell mondjam, hogy már az elején elszállt minden előítéletem, és igazából fel se fogtam, hogy én most francia filmet nézek. Omar Sy-t első alkalommal láttam, és nagyon szimpatikus karaktert alakított. Így, hogy azóta már láttam több filmben is, szinte mindig mosolygós a jelleme. Gondolom, az a való életből is származik. Nem lehet őt nem kedvelni.
A történeteknél mindig nagyon fontosak a szereplők, így kitűnő választás volt Omar erre a szerepre, de társa, a Phillippe-t alakító Francois is kellemes látvány volt. A kissé megkeseredett rokkant, akit mindenki csak sajnál és tehetetlenként kezel. Ezért is volt olyan remek páros az övék, hisz Driss egyenrangúként bánik vele, és ez tetszik Phillippe-nek. Kifejezetten remek húzás, hogy nem azonnal kedvelik meg egymást, hanem teret hagynak kettejük kapcsolatának kibontakozására. A két szereplő elég mély és tartalmas karakterrel rendelkezik, nem csak fizikailag lehet sérült valaki. Viszont szép, hogy egymást támogatva segítik a másik életét jobbá, könnyebbé tenni.
Először megismerhetjük Driss-t; milyen körülmények között nőtt fel, hogyan éli napjait. Nem túl szívderítő látvány, ahogy másik hősünk életét is beárnyékolják a nehézségek. Kettejük találkozása is felér egy kisebb csodával, nehezen szoknak össze, de annál erősebb lesz a kötelékük. Ebben a kegyetlen világban talán nincs is értékesebb, mint egy barát, aki bármikor melletted áll, ha baj van. A film ezt is kihangsúlyozza, és szerintem a való életben is így van. Persze ilyen barátságok sem teremnek minden bokorban. Talán épp ezért oly értékesek. Azonban, hogy ne csak a szép oldalát lássuk, a készítők bemutatják, hogy még egy erős kapcsolatban is akadhatnak súrlódások, de ezeket meg lehet oldani, ha elég fontos számunkra a másik.
Gyakorlatilag a film tele van nagyon fontos tanulságok sorozatával az emberi kapcsolatokról, amit sokunknak meg kellene szívlelni. Emiatt a tartalmi rész miatt annyira szívbemarkoló a történet. Leegyszerűsítve: Az Életrevalók egy nagyon kifejező dráma tele érzelemmel és tanulsággal. Ebben a kategóriában az egyik legnagyobb kedvencem.

91 Életrevalók (2011)
Philippe, a gazdag francia arisztokrata párizsi lakosztályában állandó ápolót keres maga mellé, ugyanis egy baleset következtében nyaktól lefelé megbénult. Az állásra... több»
Szereplők: Omar Sy, François Cluzet, Thomas Solivéres, Audrey Fleurot, Abdel Sellou