Az alapgondolat és annak megfejtése tetszik, de a kivitelezésben vannak problémák. A forgatókönyvben vannak felesleges részek, a film lezárása viszont egyenesen elcsépelt.
A film mondanivalója, hogy a túléléshez vagy csak a hétköznapi léthez nem feltétlen szükséges az általunk vélt társadalmi hasznosság. Sokkal inkább szükséges a megfelelő kommunikációs képesség, a vidámság és a megértés. Nem lehet fenntartani az életet egy rossz hangulatú, stresszes közegben. Az intelligencia legmagasabb foka a tudatos emberismeretben mutatkozik meg.
A gondolatkísérlet érdekes, az első néhány kifejtése nem bizonyul eredményesnek. Látszólag érthetetlenül, hisz a „leghasznosabb” karaktereket választják ki a túlélésre. Ezt oldja meg az utolsó nekifutás azzal, hogy teljesen másik oldalról közelíti meg a problémát. Az elsőre racionálisnak tűnő megoldás helyett az emberek „társadalmi hasznát” a kapcsolatépítői, társaságban alkalmazható képességeire helyezi. Ezt amúgy a mű szerintem nem hangsúlyozza ki eléggé. Az utolsó „apokalipszist” legvégül megoldó kisebb sztori szerintem kimaradhatott volna, túlságosan is komolytalan.
A mai karrierista embernek azt mutatja meg, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy ténylegesen mi fontos az embernek. Nem kell mindig a maximumra törekedni, a legfontosabbak a megértés, a kötődés, a szeretet, az elérhető célokért való értelmes határokon belüli küzdelem, és végső soron a boldogság.
Az alapgondolat és annak megfejtése tetszik, de a kivitelezésben vannak problémák. A forgatókönyvben vannak felesleges részek, a film lezárása viszont egyenesen elcsépelt. A film mondanivalója, hogy a túléléshez vagy csak a hétköznapi léthez nem feltétlen szükséges az általunk vélt társadalmi hasznosság. Sokkal inkább szükséges a megfelelő kommunikációs képesség, a vidámság és a megértés. Nem lehet fenntartani az életet egy rossz hangulatú, stresszes közegben. Az intelligencia legmagasabb foka a tudatos emberismeretben mutatkozik meg. A gondolatkísérlet érdekes, az első néhány kifejtése nem bizonyul eredményesnek. Látszólag érthetetlenül, hisz a „leghasznosabb” karaktereket választják ki a túlélésre. Ezt oldja meg az utolsó nekifutás azzal, hogy teljesen másik oldalról közelíti meg a problémát. Az elsőre racionálisnak tűnő megoldás helyett az emberek „társadalmi hasznát” a kapcsolatépítői, társaságban alkalmazható képességeire helyezi. Ezt amúgy a mű szerintem nem hangsúlyozza ki eléggé. Az utolsó „apokalipszist” legvégül megoldó kisebb sztori szerintem kimaradhatott volna, túlságosan is komolytalan. A mai karrierista embernek azt mutatja meg, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy ténylegesen mi fontos az embernek. Nem kell mindig a maximumra törekedni, a legfontosabbak a megértés, a kötődés, a szeretet, az elérhető célokért való értelmes határokon belüli küzdelem, és végső soron a boldogság.