Gyomorfordulásig rezgő kamera, kevés, tiszta kép és végletekig sikítozó fiatal-felnőttek. Elsőre egy egyetemi film-klub félrészeg horror-projektjének hangozhat, de valójában annál sokkal több.
A Cloverfield ott teljesít a legjobban, ahol egy kézikamerás horrortól elvárnánk: a hitelességben. Nem egy sötét erdő mélyén, hanem az USA egyik legnagyobb metropoliszának szívében járunk, New Yorkban, ahol egy rejtélyes eseménysorozat menekülésre kényszeríti az ott élőket.
Először terrortámadásnak gondolják, azonban hamar rá kell jönniük, hogy egy óra alatt az emberiség körülbelül nyolc helyet esett a táplálékláncon.
A karakterek sabolonosak, mégis emberközelinek hat a reakciójuk - motiváció nélkül, a legfontosabb számukra, hogy minél hamarabb eljussanak az evakuációs zónákba, és maguk mögött hagyják az egy éjszaka alatt romba döntött várost.
Utazásuk során természetesen nem kevés attrocitásba ütköznek és igen gyakran kell az életükért futniuk - ezek a jelenetek pont megfelelő mennyiségben adagolják a félelem-faktorba a pontokat. Nyomasztó, rideg és valósnak tűnik az egész.
Természetesen ráfoghatjuk, hogy az animációs költségeken próbáltak spórolni azáltal, hogy nagyon kevés alkalommal látunk tiszta képek a szereplőkre leselkedő veszélyről, de ez jelen esetben egyáltalán nem zavaró.
Ami sokkal inkább az, hogy a kerek-egész történet ellenére az írók ráerőltették a karakterekre a hősködő szerepet, ami jelen esetben kirángatja a nézőt a realisztikus élményből, hiszen nem a legésszerűbb visszamenni a város közepére, megmenteni egy embert, úgy hogy közben vagy három másik életét kockáztatjuk. Szerintem a valóságban nagyon kevés ember merné ezt megcselekedni, ami nem is szégyenletes, hisz ember legyen a talpán, aki egy óriásszörnytől és sok kis fura idegentől hemzsegő városba visszatér.
A hanghatások és a vágás tökéletesre sikerült - azt az érzetet adja, mint ha mi nézők is ott lennénk, sőt a mi kezünkbe lenne a kamera. J. J. Abrams akkoriban még nem tolta túl, amit nem kellene így egy egész hangulatos és izgalmas horror-thrillert kapunk, ami után csak kevés keserűséget érzünk majd a szánkban.
Gyomorfordulásig rezgő kamera, kevés, tiszta kép és végletekig sikítozó fiatal-felnőttek. Elsőre egy egyetemi film-klub félrészeg horror-projektjének hangozhat, de valójában annál sokkal több. A Cloverfield ott teljesít a legjobban, ahol egy kézikamerás horrortól elvárnánk: a hitelességben. Nem egy sötét erdő mélyén, hanem az USA egyik legnagyobb metropoliszának szívében járunk, New Yorkban, ahol egy rejtélyes eseménysorozat menekülésre kényszeríti az ott élőket. Először terrortámadásnak gondolják, azonban hamar rá kell jönniük, hogy egy óra alatt az emberiség körülbelül nyolc helyet esett a táplálékláncon. A karakterek sabolonosak, mégis emberközelinek hat a reakciójuk - motiváció nélkül, a legfontosabb számukra, hogy minél hamarabb eljussanak az evakuációs zónákba, és maguk mögött hagyják az egy éjszaka alatt romba döntött várost. Utazásuk során természetesen nem kevés attrocitásba ütköznek és igen gyakran kell az életükért futniuk - ezek a jelenetek pont megfelelő mennyiségben adagolják a félelem-faktorba a pontokat. Nyomasztó, rideg és valósnak tűnik az egész. Természetesen ráfoghatjuk, hogy az animációs költségeken próbáltak spórolni azáltal, hogy nagyon kevés alkalommal látunk tiszta képek a szereplőkre leselkedő veszélyről, de ez jelen esetben egyáltalán nem zavaró. Ami sokkal inkább az, hogy a kerek-egész történet ellenére az írók ráerőltették a karakterekre a hősködő szerepet, ami jelen esetben kirángatja a nézőt a realisztikus élményből, hiszen nem a legésszerűbb visszamenni a város közepére, megmenteni egy embert, úgy hogy közben vagy három másik életét kockáztatjuk. Szerintem a valóságban nagyon kevés ember merné ezt megcselekedni, ami nem is szégyenletes, hisz ember legyen a talpán, aki egy óriásszörnytől és sok kis fura idegentől hemzsegő városba visszatér. A hanghatások és a vágás tökéletesre sikerült - azt az érzetet adja, mint ha mi nézők is ott lennénk, sőt a mi kezünkbe lenne a kamera. J. J. Abrams akkoriban még nem tolta túl, amit nem kellene így egy egész hangulatos és izgalmas horror-thrillert kapunk, ami után csak kevés keserűséget érzünk majd a szánkban.