Egy újabb film, amely nem tudta eldönteni mi szeretne lenni, így inkább belegyömöszölt mindent egy kalapba és időről-időre előrángatott egy műfajt, egy témát, majd gyorsan vissza is dobta, a nélkül, hogy használta volna. Van ebben minden: tini szerelem, nyomozós krimi, édesanyja halálát feldolgozni képtelen kamasz fiú esete, első szex, első szerelem, beilleszkedési nehézségek, na meg a bizonyos jelenet, amely minden coming-of-age történetben benne van „hősünk nagy-nagy örömmel adja fel a főiskolai jelentkezését”…A probléma megint csak ugyanaz, egyik szál sem olyan erős, hogy magával tudja ragadni a néző figyelmét.
A címéből kiindulva (nem árul zsákbamacskát) a nyomozós vonalra szerették volna a hangsúlyt fektetni, ám az sajnos harmatgyengére sikerült, s ezt még tovább lassították azok a jelenetek, amikor Phoebe és Addison próbálják összehozni az első (majd a második és a harmadik) együttlétüket. Külön-külön nem lenne baj egyikkel sem, de így összekeverve kicsit furcsán hat: mikor kicsit felpörögne a nyomozás, bevágnak egy romantikus jelenetet, s mikor az elkezdeni érdekelni, akkor meg félredobják a gyilkosság egy újabb részlete miatt.
Maga az indíték és a rendőrök hozzáállása pedig kiszámítható és sablonos: miért is ne bandaháborúra gondolnának egy fekete tizenéves meggyilkolásának kapcsán? Lassan két hét telt el azóta, hogy láttam, s be kell vallanom, nem tudom felidézni a végét. (Egy jó filmnél ez nem okoz problémát). Hiába az ígéretes főszereplő páros: mind Ansel Elgort-ot, mind Chloë Grace Moretz-et kedvelem (azzal meg aztán végképp nem volt gond, hogy nem álltak volna jól egymásnak), de a Novemberi gyilkosság készítői is figyelembe vehették volna az unásig ismételt mondást: „a kevesebb néha több”.
65 Novemberi gyilkosság (2017)
Egy tinédzser nyomozni kezd egy furcsa gyilkosság nyomában Washington D.C.-ben. több»
Szereplők: Chloë Grace Moretz, Ansel Elgort, Catherine Keener, David Strathairn, Terry Kinney
