Pár hete adta az egyik tévécsatorna ezt a filmet, de lemaradtunk róla, s végül szembejött a streamingen. Akkor voltunk túl az Utódláson, és jólesett volna egy kis könnyed vígjáték, hát akkor tekintsük meg a kicsit prolis, kicsit prosztós Amy Schumer vígjátékát.
Őszinte leszek, nem vagyok a művésznő nagy rajongója. Már hónapok óta félbe van hagyva egy írásom a Túl szexi lányról (I Feel Pretty, 2018), talán sose készül el.
Tudni kell, hogy Amy Schumer nem csupán színész, hanem stand-up előadó is. Értem a humorát, és nagyra becsülöm azt az erényét, ami a legtöbb magyar humoristából, stand-up előadóból hiányzik: az önreflexió, önmaga gyengeségeire való reflektálás, mindez részvétkoldulás nélkül. Talán még a magyar női előadók inkább hasonlítanak (és talán merítenek is) Amy Schumer stílusára, de a férfiak közül csak igen kevésnek vannak olyan retorikai és narratív fordulatai, mint amik erre a nőre jellemzők. Szóval, én értem a filmjeinek a tanulságát, ami különösen a Túl szexi lányban jön elő. Sőt, van drámai sorozata is, és értékelhető, amit csinál. Ő egy autonóm alkotó, van tartalma, mondanivalója, ráadásul tehetséges is, szórakoztató. Nekem nem adja, ettől még respect.
Itt van ez a filmje, amiben egy kiállhatatlan p*csát alakít, akit dob a pasija az egzotikus utazásuk előestéjén. Így hát a rég nem látott anyjához fordul, aki kénytelen-kelletlen vele megy, hiszen a foglalás már nem lemondható. Az elmúlt években kicsit eltávolodtak egymástól, és nagyon úgy tűnik, nem ez az utazás hozza őket újra közel. Ki is kötnek egy közép-amerikai egzotikus országban, élik a turisták léha életét a hotel biztonságában, elzárva a környék nyomorától… míg egy nap a bárban leszólítja egy szexi latin szerelő a főhősünket, és feledhetetlen kalandra hívja.
Nagyjából sejthető, hogy a láthatóan ostoba, de gazdagnak tűnő turisták elrablása és az értük követelt váltságdíj reménye a bűnözők fő szakterülete. Anya – akit Goldie Hawn játszik – és lánya együtt rohad egy cellában, és azon vannak, hogy megszökjenek.
Nyilván az se nagy feladvány a nézőknek, hogy sikerül ellógniuk, úgyhogy a film nagyjából 60%-a erről a menekülésről szól, s miként esnek egyik humoros szituációból a másikba, miközben sokat tanulnak egymásról és a világról. Szóval, van itt tanulság, elszomorító intermezzók és vicces mellékszereplők a maguk keserédes sorsával. Elsősorban azonban minden a szórakoztatást szolgálja, még a legbúsabb háttértörténet is el van ütve egy-egy szóviccel, vagy épp karikírozva, hogy elvegyék az élét az egyes tragédiáknak, meg nem akasztva a néző folyamatos szórakozását.
Épp ezért az Ó, anyám! egy meglehetősen limonádé film lett, ami hullámzó minőség és pocsék CGI effektek után maximálisan kiszámítható véget ér. Az a bajom, hogy most akkor vagy tök vicces végig, mint egy Ace Ventura, vagy pedig tenyereljen bele rendesen, akkor ásson bele a karakterekbe, akkor lássuk, kinek mit rejt a múltja, honnan hová jutott el az életben, és váljon az egészből egy dramedy, egy Barry! Néha explicit erőszakba torkollik egy-egy jelenet, és azok valahogy irtó murisak tudnak ám lenni, de nem mentik meg a filmet az alacsony pontszámtól.
Az Ó, anyám! egy múló filmes emlék, egy kis rötyögés, másfél súlytalan óra. Az egész gejl, túlszaturált, teljesen középszerű és sablonos, mintha csak a 90-es években vagy a 2000-es elején készült volna. Nem nézhetetlen, illetve a művésznő rajongóinak nyilván ad valami többletet. Az IMDb szerint 4.7-et ér. Hát… aham. Nagyjából ennyit.
Pár hete adta az egyik tévécsatorna ezt a filmet, de lemaradtunk róla, s végül szembejött a streamingen. Akkor voltunk túl az Utódláson, és jólesett volna egy kis könnyed vígjáték, hát akkor tekintsük meg a kicsit prolis, kicsit prosztós Amy Schumer vígjátékát.
Őszinte leszek, nem vagyok a művésznő nagy rajongója. Már hónapok óta félbe van hagyva egy írásom a Túl szexi lányról (I Feel Pretty, 2018), talán sose készül el.
Tudni kell, hogy Amy Schumer nem csupán színész, hanem stand-up előadó is. Értem a humorát, és nagyra becsülöm azt az erényét, ami a legtöbb magyar humoristából, stand-up előadóból hiányzik: az önreflexió, önmaga gyengeségeire való reflektálás, mindez részvétkoldulás nélkül. Talán még a magyar női előadók inkább hasonlítanak (és talán merítenek is) Amy Schumer stílusára, de a férfiak közül csak igen kevésnek vannak olyan retorikai és narratív fordulatai, mint amik erre a nőre jellemzők. Szóval, én értem a filmjeinek a tanulságát, ami különösen a Túl szexi lányban jön elő. Sőt, van drámai sorozata is, és értékelhető, amit csinál. Ő egy autonóm alkotó, van tartalma, mondanivalója, ráadásul tehetséges is, szórakoztató. Nekem nem adja, ettől még respect.
Itt van ez a filmje, amiben egy kiállhatatlan p*csát alakít, akit dob a pasija az egzotikus utazásuk előestéjén. Így hát a rég nem látott anyjához fordul, aki kénytelen-kelletlen vele megy, hiszen a foglalás már nem lemondható. Az elmúlt években kicsit eltávolodtak egymástól, és nagyon úgy tűnik, nem ez az utazás hozza őket újra közel. Ki is kötnek egy közép-amerikai egzotikus országban, élik a turisták léha életét a hotel biztonságában, elzárva a környék nyomorától… míg egy nap a bárban leszólítja egy szexi latin szerelő a főhősünket, és feledhetetlen kalandra hívja.
Nagyjából sejthető, hogy a láthatóan ostoba, de gazdagnak tűnő turisták elrablása és az értük követelt váltságdíj reménye a bűnözők fő szakterülete. Anya – akit Goldie Hawn játszik – és lánya együtt rohad egy cellában, és azon vannak, hogy megszökjenek.
Nyilván az se nagy feladvány a nézőknek, hogy sikerül ellógniuk, úgyhogy a film nagyjából 60%-a erről a menekülésről szól, s miként esnek egyik humoros szituációból a másikba, miközben sokat tanulnak egymásról és a világról. Szóval, van itt tanulság, elszomorító intermezzók és vicces mellékszereplők a maguk keserédes sorsával. Elsősorban azonban minden a szórakoztatást szolgálja, még a legbúsabb háttértörténet is el van ütve egy-egy szóviccel, vagy épp karikírozva, hogy elvegyék az élét az egyes tragédiáknak, meg nem akasztva a néző folyamatos szórakozását.
Épp ezért az Ó, anyám! egy meglehetősen limonádé film lett, ami hullámzó minőség és pocsék CGI effektek után maximálisan kiszámítható véget ér. Az a bajom, hogy most akkor vagy tök vicces végig, mint egy Ace Ventura, vagy pedig tenyereljen bele rendesen, akkor ásson bele a karakterekbe, akkor lássuk, kinek mit rejt a múltja, honnan hová jutott el az életben, és váljon az egészből egy dramedy, egy Barry! Néha explicit erőszakba torkollik egy-egy jelenet, és azok valahogy irtó murisak tudnak ám lenni, de nem mentik meg a filmet az alacsony pontszámtól.
Az Ó, anyám! egy múló filmes emlék, egy kis rötyögés, másfél súlytalan óra. Az egész gejl, túlszaturált, teljesen középszerű és sablonos, mintha csak a 90-es években vagy a 2000-es elején készült volna. Nem nézhetetlen, illetve a művésznő rajongóinak nyilván ad valami többletet. Az IMDb szerint 4.7-et ér. Hát… aham. Nagyjából ennyit.