Ezt a kérdést boncolgatja a sorozat. Stella (Lucy Hale) 8 évnyi, rákkal való küzdelem után csodával határos módon felépül a gyilkos kórból. Az alapfeltevés meglehetősen abszurd, de ezen most lépjünk túl!
Az Abbott család élete fenekestül fordul fel az örömhír hallatán. Stellának nemcsak a rémálma ért véget azzal, hogy nincs több fájdalmasabbnál fájdalmasabb kezelés, hanem az az álomvilág is, amit a szerettei építettek fel köré. A szülei együttléte egy ideje már csak Stellának szólt, de még jobban sokkolja, amikor édesanyját rajtakapja a keresztanyjával. A testvérei is számtalan áldozatot hoztak érte, ami most bekéri az árát. A férjét, (Elliot Knight) West is most kell igazán megismernie, aki eddig mindent a lány kénye-kedve szerint csinált.
A sorozat alapja mondhatni kiváló, de a készítők inkább filmként kezelték, és szinte az összes szart a főszereplő nyakába zúdították a pilotban. Nem tudom, hogy ez koncepcióbéli hiba, vagy azzal, hogy ennyi szálat egyszerre elkezdtek kibontani, a nézőket próbálták a képernyő elé ragasztani. Tény, ami tény, a maradék 12 rész a káosz megszüntetéséről és Stella elhelyezkedésről szól. A főszereplő történetének még ez a 13 epizód is sok, és talán az ő sztoriszála lett a leggyengébben megírva. A családhoz kapcsolódó szerelmi háromszögek és a biznisz sztorik is érdekesebbek, mint Stella útkeresése.
A sorozatot inkább egy 105-120 perces filmként tudtam volna elképezni, akkor talán nem lett volna ennyi üresjárat, mint így az epizódok során. Ezért se tartom bajnak, hogy nem készült belőle még egy évad.

80 Life Sentence (2018)
Stella állapota nagyon súlyos. A nő rákban szenved, ám váratlanul csodával határos módon meggyógyul. Most Stellának meg kell tanulnia együtt élnie azokkal a döntésekkel,... több»
Szereplők: Lucy Hale, Riley Smith, Carlos Pena, Jr., Matthew Mercurio, Dylan Walsh