A szavazók számából ítélve nem igazán sokan nézték meg, és azok közül is inkább azok szavaztak, akiknek nem annyira tetszett. Én valamikor régen láttam már ezt a filmet. Csak akkoriban ez a film a jövő egy lehetséges formáját vetítette előre. Akkoriban elképzelhetetlennek tűnt, és huszonévesen nem is igazán fogott meg. Ahhoz nyomasztó, kissé lassú és nehezen érthető film volt, hogy lekösse a figyelmet. Ma viszont teljesen más. Ma megnézni élmény volt. Remek a szereplőgárda, és nagyon jól alkalmazkodnak a film által átadni kívánt hangulathoz. És akárhogy is nézzük, az agyunk kódolható, és nem is kellenek tán nanobitek, nanobotok, elég csak a reklámok hatására gondolni.
A fogyasztás bármi áron való ösztönzésére, akkor is, ha az emberiség egészsége is megy a levesbe. A hazug, tolvaj politikusok romboló tevékenysége. A médiával karöltve a végtelen agymosás. A kevésbé ellenálló emberek manipulálása, lázítása, uszítása, és persze a megfélemlítés, folyamatos nyomás alatt tartás, hazugságok központosított, irányított kántálása mind-mind oda visz, hogy az ember végül kilépne belőle, de már nem lehet.
Függünk a rendszertől, mint a Mátrixban, és az egyetlen általánosan elfogadott megoldás az upgrade. A még nagyobb hazugság befogadása, a még nagyobb rettegésben élés, a még többet fogyasztás. Ezt a filmet úgy érdemes nézni, hogy figyelembe veszed a készítésének idejét, és ahhoz viszonyítod, ahhoz nézed, mik történtek azóta. Nem üt akkorát, mint a Mátrix 1999-ben, de jó mozi! Ne csüggedj, ha a felénél kicsit lassúnak érzed. Jó film ez.
Utólag hozzáfűzve: A fiam meglátta az értékelésemet. Azt mondta, hogy ez a film simán 5 csillag. Elmondta a benyomásait róla. Meggyőzött. Olyan dolgokra is felhívta a figyelmemet kamaszként, amikre külön ki sem tértem. Például a bolt és a többi helyszín éles kontrasztja és annak mondanivalója. Szóval 5 csillagos ez.

63 Paranoia 1.0 (2004)
dráma | horror | misztikus | sci-fi | thriller
Simon kissé paranoiás programozó, aki otthon dolgozva tölti mindennapjait. Egy nap azonban egy üres barna dobozt talál a szobájában, majd minden nap újabbat és újabbat. A férfi... több»
Szereplők: Lance Henriksen, Udo Kier, Jeremy Sisto, Unger Deborah Kara, Bruce Payne