2018.09.18 12:05 Márton Olvasottság: 1135x
0

Egy titokzatos szörny régről

Egy két dolgot hallottam már erről a Primal Rage: The Legend of Oh-Man-ről, de legfőbbként egy dolog miatt voltam nagyon kíváncsi rá, az pedig maga Nagyláb vagy Jeti esetleg a filmben használt Oh-Man megjelenése. Valahogy mindig közel álltak a szívemhez azok a produkciók ahol a készítők ezt az élőlényt választották központi szereplőnek, még akkor is ha többségük elég gyenge történetet, vagy rossz kivitelezést miatt nem marad emlékezetes számomra. Sajnos jelen filmünk sem fog sokáig megmaradni az emlékeimben, mert elég gyenge lett. Az első dolog ami miatt így gondolom az a rossz és silány történetvezetése volt! Eleinte nagyon is átlagosnak éreztem (és ezzel még nem is volt annyira nagy bajom, úgy is mondhatnám el voltam vele) de valahol a film felénél a forgatókönyvért felelős páros, úgy gondolta hogy csavar egyet a történeten (hogy mi okból, fogalmam sincs) és ezzel a csavarral teljesen összekuszálták a film második felét, viszont a befejezést, számomra kiszámíthatóvá is tették ezzel.

Persze kapunk némi magyarázatot, de ezek inkább csak olyan tessék-lássék dolgok voltak, az igazi kérdéseket pedig a nézőre hagyták. Aztán ott volt a karakterek illetve a színészi alakítások, amik szintén elég gyengére sikeredtek. Sok együttérzést nem sikerült kiváltaniuk belőlem. Ha valamit dicsérnék viszont a filmben, az a korrekt fényképezés, illetve hogy nem próbáltak gyenge CGI technikát alkalmazni, hisz a lény megjelenését maszkokkal oldották meg, ami egész jól nézet ki! Amúgy talán kicsit vontatottnak is mondanám a maga 105 percével a filmet.

Egy titokzatos szörny régről

Egy alkalommal talán megtekinthető, viszont nem ez az alkotás miatt lesz Nagyláb karaktere emlékezetes számomra.

akció | horror | kaland | thriller

Egy újdonsült pár egy vadregényes tájon utazik keresztül, amelyet rendkívül élveznek mindaddig, amíg kénytelenek nem lesznek szembenézni a vadon és titokzatos lényeinek valódi... több»

0