2024.09.10 15:55 Kóborló Nézhetetlen Olvasottság: <100x
2

Minden téren a legpocsékabb Hellraiser-rész

Kevés olyan horrorfilmes franchise jut az eszembe, ahol ekkora minőségi visszaesést tudnék mondani, mint a Hellraiser-filmeknél. Ugyanis míg az 1987-es első részét és az egy évre rá következő második felvonását eme filmes szériának még nagyon is jónak nevezném, de még az 1992-es Hellraiser III: Pokol a Földön című része is teljesen fogyasztható volt. Majd jöttek a további folytatásai, melyek közt voltak gyengébb, és voltak kimondottan rosszabb részek, de egészen, míg meg nem tekintettem a tizedik részét, egyet sem neveztem volna nézhetetlennek, de a Hellraiser: Ítélet című produkciójával végre ezt is kipipálhatta, miszerint e rész esetében elkészülhetett a legpocsékabb Hellraiser-folytatás. Na de nézzük hát, hogy mivel is érdemelte ki eme nem túl hízelgő értékelésemet jelen filmünk!

Akárcsak mint a 2011-es Hellraiser: Revelations rész esetében, jelen filmünk is csak azért készülhetett el, mert a film jogait birtokló Dimension Films közeledett ahhoz az dátumhoz, hogy elveszítse a Hellraiser karakterei felett való jogait, így hát gyorsan összetákoltak egy újabb folytatást, ami viszont egy fabatkát se ért. A Dimension Filmsnél semmi nem volt fontos, csak hogy időszerűen érkezzen egy újabb Hellraiser-film, hogy a jogok megmaradhassanak a kezükben. Persze minderre se kellő pénzt, se megfelelő stábot nem igazán akart biztosítani a stúdió, de hát azért mégis kell némi gyártási költségvetést biztosítani arra, hogy elkészüljön egy film, így végül közel 350.000 dollárból láthatott napvilágot a Hellraiser: Ítélet című produkció.

Minden téren a legpocsékabb Hellraiser-rész

A film rendezését és a forgatókönyv megírását rábízták Gary J. Tunnicliffe-re, aki már a 2011-es Hellraiser: Revelations forgatókönyvénél is bizonyította, hogy nem igazán ért az íráshoz, ezért mi a legkézenfekvőbb dolog, hogy a rendezést is őrá bízzák. És hogy mi lett ennek az eredménye? Egy teljesen követhetetlen történet, elképesztően gyenge karakterek, rossz színészi alakítások és csapnivaló rendezés.

Na de nézzük meg egy-két mondat erejéig, hogy mi is volt a baj eme történettel. Legfőképpen az, hogy a drága forgatókönyvírónk ismételten elkövette azt a hibát, amelyet a Hellraiser: Revelationsnél, miszerint hogy nem volt önálló gondolata, és ezért inkább ismételten visszanyúlt a korábbi részekhez. Ugyanis a Hellraiser-filmek folytatásainál már volt sorozatgyilkosra épülő szál (ez volt a Hellraiser: A pokol démonjai), továbbá a képzelgéseket is kimerítették már, (szintén a Hellraiser: A pokol démonjaiban és a Hellraiser: Pokolról pokolra című részek esetében). Persze ne legyünk ennyire szőrösszívűek a forgatókönyvírónkkal, hisz legalább ő megpróbált valami újat is belecsempészni eme rész történetébe, méghozzá, hogy a pokolbéli cenobiták vezetője Pinhead (akit ismételten nem Doug Bradley alakít), és csatlósai immáron egyfajta rögtönítélő esküdtszéké avanzsálódtak a bűnös lelkek felett, de ebbe azért van némi beleszólása az isteni erőknek is. Na ez volt, amit jómagam nem tudtam sehova tenni, ugyanis a legtöbb történetbéli hiányosságot pont hogy ez szülte az én szememben.

A film atmoszférájáról is messziről süt az olcsó felirat, de még így is képes volt úgy nagyjából az első tíz percében megdöbbentenie. Ugyanis annyira beteges és bizarr képsorokkal indít a film, amelyet már jó ideje nem láthattunk Hellraiser-film esetében. Persze a remény hihetetlenül gyorsan tovaillan e téren, hisz eme képsorok csak a film játékidejének az első tíz percében találhatóak mindössze meg. És hogy mi a helyzet a film látványvilágával, a cenobiták kreatív kivitelezésével, avagy a filmbéli dialógusokkal, vagy a színészi alakításokkal? Na ezek szinte alig fedezhetőek fel jelen filmünk esetében.

A film jogait birtokló Dimension Filmsnek ezzel a résszel sikerült elérnie nálam a lejtő legalját, ugyanis ennél mélyebbre már nem taszíthattak volna egy igazi klasszikus horrorfilmet, illetve annak megkerülhetetlen ikonikus alakját. Maximálisan a nézhetetlen kategória, Hellraiser és horrorfilmrajongók messziről kerüljék eme produkciót.

horror

Sean és David Carter nyomozók egy kegyetlen sorozatgyilkos nyomában járnak, aki rettegésben tartja az egész várost. A nyomozáshoz csatlakozik Christine Egerton detektív, akinek... több»

2