Meglehetősen lagymatag és középszerű televíziós produkció az 1970-es évekből, amely a "gázláng-effektussal" operál. A történet középpontjában álló fiatal nő ugyanis titokzatos telefonhívásokat kap, amelyek során egy rémült kisfiú kér segítséget tőle. A fiú a nő unokaöccsének adja ki magát, aki azonban állítólag meghalt 15 évvel korábban. A nő lassan kezd megőrülni, hiszen nem tudja, hogy csak játszik-e vele valaki, vagy a "síron túlról" "visszatért-e" az unokaöccse. (Persze a végére kiderül, hogy mi is az igazság; az, hogy mi történt, talán kevésbé lepheti meg a rutinos filmnézőt, egyedül az okozhat némi meghökkenést, hogy ki áll az ügy hátterében.)
Ezt a nem túl eredeti alapötletet kellett volna az alkotóknak valahogyan izgalmassá varázsolniuk, ami – valljuk be – nem igazán sikerült nekik. A cselekményszövés vontatott, a történet egy része megjósolható, és jó néhány kérdés nyitva marad (pl. miért csak 15 év után kezdődnek ezek a telefonhívások). A film egyik nagy problémája, hogy az alapvető kérdések megválaszolása helyett időhúzó jelenetekkel van tele a sztori, rutinszerűen jönnek a gyilkosságok, és a lagymatag hangulatot csak néha töri meg a telefonhívások okozta feszültség. Azt azért el kell ismerni, hogy ezek a telefonos jelenetek a film legjobb pillanatai, ma is libabőrös lesz tőlük a néző háta.
Egyébként viszont az alkotók nem tudtak egy időtálló, egyéni hangvételű produkciót összedobni egy vélhetően középszerű, sablonos forgatókönyvből, és a végeredmény egy feledhető tucatthriller lett, amely nem igazán elégíti ki a mai nézők igényeit.
