Az első rész szerintem annyira jól sikerült – remek karakterekkel és ügyesen megírt cselekménnyel –, hogy a folytatás már önmagában is kockázatos vállalkozásnak tűnt. Sajnos a félelmem beigazolódott, és már a Már megint... magyar cím sem adott sok okot a bizakodásra. A két főszereplő, Bruce Willis és Matthew Perry karaktereinek élete jelentősen megváltozott, de ezt teljesen erőltetett módon próbálták bemutatni. Már a film első negyedéből is nyilvánvaló, hogy mi a helyzet, nem lett volna szükség arra, hogy Tulipán Jimmyből egy depressziós, lelkizős konyhatündért csináljanak. Ahogy Oz szerencsétlenkedését sem kellett volna ennyire felerősíteni – az első részben is néha túltolták, de itt végképp fárasztóvá vált. Bár akadnak szórakoztató pillanatok, az erőlködés eluralkodik az egészen, és összességében a film inkább irritáló szerencsétlenkedés, mint valódi vígjáték. A krimi szálnak szánt történetvezetés pedig teljesen hiteltelen és logikátlan. Az első rész minőségéhez képest sehol sincs, és aki rajongott érte, nyugodtan kihagyhatja a folytatást. Számomra egyedül Józsa Imre magyar hangja tudott néha pár kellemes percet okozni…