Közösség

Vélemény:

 

77 Zsernyákok

(2003)

A rendőrörs védelmében

 
Berto49   2019.02.18 16:26
0

Nem kaptam nevetőgörcsöt ettől a lassan csordogáló, vígjáték elemeket is tartalmazó filmtől. Nem kimondottan karfa csapkodós, hahotára ingerlő mozi, de egyszer minden gond nélkül nézhető, sőt néhány jeleneten még mosolyogtam is. A Libanonból menekült emigráns Fares család ritka kivételként be tudott illeszkedni új hazájukba, Svédországba, példaként szolgálva a sok százezer hasonló sorsú társuknak. Fares Fares pedig már nemzetközi hírességgé is vált. Jó lenne egy olyan bűnözéstől mentes településen élni, ahol maguk a megszüntetésük elleni terv miatt egyenesen a rend őrei csinálják a kisebb-nagyobb stikliket. 2003 óta a filmben látott törvénytisztelő magatartás gondolom teljes egészében megszűnt, elég felemlíteni a nagyobb városokban létrejött „nogo” zónákat. A magyar címadás szokás szerint idióta, engem is csak az elolvasott jó vélemények késztettek a film megnézésére, no meg a Jacob szerepében feltűnő egyre inkább kedvenccé váló színész. Kár, hogy a végére becsempészték az azóta dömpingben érkező és a filmeket elárasztó altesti humort.