2024.11.27 10:34 Kóborló Nézhetetlen Olvasottság: <100x
1

Totális katasztrófa volt számomra a hatodik Halloween-film

Még az ez évi halloweeni elmaradásomat pótlom jelen véleményemmel, ugyanis hatodik éve már, hogy halloweenkor Halloween-film dukál, ezért hát kérdés sem lehetett, hogy folytatom eme filmes szériát. Az, hogy miért csak most írók a Halloween - Az átok beteljesül című produkcióról, kissé fura, de mindenképp megpróbáltam megtalálni eme rész, produceri változatát (ami némileg kicsit hosszabb, és elméletben sok mindenben eltér a mozikban bemutatott változatához képest), de sajnos nem igazán jártam e téren sikerrel, ezért hát marad jelen produktumunk, amiről viszont azt kell hogy írjam, eme franchise legpocsékabb felvonása volt. Na de lássuk hát, hogy milyen is lett jelen filmünk!

Jelen véleményem során nem szándékozom elmerengeni a korábbi Halloween-filmek minőségén, hisz volt azok közt kiemelkedő (első rész), volt szimplán minőségi és szórakoztató darab (második rész), és voltak közepes, vagy annál rosszabb felvonásai is, de a nézhetetlen tartományba ez eddig egyetlen részét se soroltam, de csak eddig a filmig. Merthogy a Halloween - Az átok beteljesül nem egy rossz film lett az én szememben, hanem sajnos egy pocsék produkció.

Totális katasztrófa volt számomra a hatodik Halloween-film

Már maga a film forgatókönyve (amit Daniel Farrandsnak köszönhettünk) sem állt elég erős lábakon, ugyanis továbbvitték ama történetszálat, amit már az ötödik részbe is beleerőltettek (nem is volt jó), csak itt, ha lehet azt írni erről, még gyengébb kivitelezésben. Kapkodtam is a fejemet szépen az egymásra hányt történeti elemek sokasága közt, bár egyes interneten fellehető hírek szerint a kész forgatókönyvet legalább tízszer átírták, és némileg az volt az érzésem a film történetével kapcsolatban, mintha mind a tíz különböző átiratú forgatókönyvből próbálták volna meg összeilleszteni a film történeti menetét. Hogy ebből mi sült ki? Hát semmi jó! Jó párszor találkoztam a film nézése során olyan jelenetekkel, amiket egyszerűen nem is nagyon tudtam felfogni, hogy miként illesztették egymáshoz (és nem, nem csak a film vágással volt itt gond), ezáltal pedig egyáltalán nem éreztem azt, hogy gördülékenyen haladna a film történetvezetése. Persze olykor-olykor becsempésztek egy-egy myerses gyilkosságot, de sajnos azt vettem ezeken is észre, hogy totálisan feszültségmentesek lettek. Izgalmakban meg szinte nulla az egész történet. Arra a bizonyos tortára pedig a habot a történet lezárása szolgáltatta, ami nemhogy pocsék lett, de egyben totálisan nevetséges is.

A filmben látható színészek egyszerűen pocsék teljesítményt nyújtottak, de nagy valószínűség szerint az égetnivaló forgatókönyv miatt, amiben szinte biztos, hogy egyáltalán nem foglalkoztak a karaktereik kidolgozásán. Sajnos a filmbéli Dr. Loomist alakító Donald Pleasence (1919–1995) színészen is érezhető volt, hogy a háta közepére se kívánta ezt a szerepet, ugyanis még a forgatások megkezdése előtt volt egy szívműtétje, amiből még lábadozottm mielőtt megkezdődött volna a film forgatása, emiatt pedig egy nagyon meggyötört karaktert hozott.

Mindent egybevéve eme résszel elért eme franchise nálam a mélypontra, és még az egy csillagot se tudom megadni a látottakra.

horror | thriller

A Halloween sorozat 6. részében Michael Myers újra visszatér, hogy borzongást és félelmet keltsen mindenhol, ahol jár.

1