2024.06.03 07:50 Yosihiro Olvasottság: 123x
2

Nem egy WEb-lap siker

Volt szerencsém megnézni ezt a filmet, de amúgy is érdekelt, hogy mit tudnak kihozni egy olyan „mellékszereplőből”, aki Pókember életében azért fontos szerepet játszik. Szóval, mivel ismerem a képregény történetét, sztoriját, ezért előnyből indulhattam. Nálam ez a produkció minimum két részes, sőt akár három részre is osztottam volna, ezzel felvezetve a Pókemberhez való kapcsolatát. A történet tömör lett, és nehezen emészthető egy olyan néző számára, aki nem ismeri a képregény oldalait és történéseit.

Túlságosan összetömörítették, és ahol bekapcsolódunk, ott is végül is epizódokat kapunk, villanásokat ahelyett, hogy érzelmekkel töltötték volna meg. Mindezek ellenére az összhatást néztem, így az eleje tömörített, majd egy nyugvópont jön, és a végére kapunk egy kis akciófilmre emlékeztető részt. Valamint előrevetítik a folytatást, amit megmondom őszintén, én várom. A forgatókönyv sajnos közepesnél jobb osztályzatot nem érdemel.

Nem egy WEb-lap siker

A rendezés néhol remek, néhol pedig igen gyenge lett, így itt is csak egy közepes színvonalat kapunk. A szereplők színészi játéka igazodik a forgatókönyvhöz, és sajnos vannak ugyan jó periódusok, de a közepesnél nem adhatok jobbat. A hang- és képi effektek viszont rendben voltak. Így csak az én jóindulatomnak és képregény-szeretetemnek köszönhetően, valamint annak, hogy némi történést és érzelmet is vittek bele, én megadom a négy csillagot, de elvárom akkor, hogy a következő rész egy ütősebb rész legyen. Nekem tetszett a látvány, a szereplők a forgatókönyvhöz mérten szerintem tudtak adni a filmhez, több életet leheltek bele, mint azt gondolták. A látvány és képek néhol túlzóak, néhol pedig nagyon jók lettek. Nekem tetszett a szereplőválogatás is, igazi négy karaktert kaptunk. A történetet pedig sajnálom, hogy ennyire összetömörítették, miért kellett ZIP-elni az egészet egy hosszabb felvezetéssel és érzelemdúsabban sokkal nagyobb hatás és egy jobban beilleszthető darab lett volna a képregény-adaptációk sorába. Ezektől függetlenül Én csak annak ajánlom, aki előtte megnézi, elolvassa kicsit a képregény sztorit, vagy utánanéz, mert így igen keserű szájízzel jöhet ki a moziból. vagy épp nézheti meg otthon. A fanatikusoknak meg pedig egy úgymond ízletes darab, ami picit tömör lett, de azt, hogy nagyon rossz lenne, azt azért felejtsük el. Ez így sikerült, de a folytatás majd kárpótolni fog minket. Nekem jó kikapcsolódás volt a film előtti felkészülés, olvasás, majd a film megnézése, és így bátran tudtam megadni a négy csillagot a saját szempontjaim szerint. Üdv: Yosi

53 Madame Web  (2024)

akció | kaland | sci-fi

Ismerd meg egy hősnő születését Cassandra Webb (Dakota Johnson alakítja) személyében, aki mentősként valóban egy hétköznapi hős, és aki New York nyüzsgő utcáin igyekszik... több»

2