Aki sok koreai filmet/sorozatot néz, az szerintem megszokhatta, hogy valami különlegesen más hangulata van a sztoriknak. Na, ez az érzés nem volt meg ebben a sorozatban. Igaz, hogy lassan indulnak be a dolgok általában, de ez már a koreaihoz képest is lassú volt. Nem volt tiszta számomra az elején, hogy a különböző szálak hogyan futnak majd össze, az sem volt letisztulva, hogy nem is egy idősíkban vannak a történések, és majd később kapcsolódnak össze. Csak azért nem hagytam ott a sorozat nézését, mert kíváncsi voltam, hogy ebből a sz*rból mit fognak kihozni, meg nagyon szeretem a színésznőt, aki a rendőrnő idősebb kiadását alakította. De így utólag csodálkozom, hogy elvállalta ezt a szerepet, mert nem kellett hozzá túl nagyot alakítania. A 6. rész közepén kezdtek az események felgyorsulni és kibontakozni, és az utolsó két rész elég jó volt, de messze nem az ajánlott kategória nálam. Időpocsékolás szerintem. Nagyon sok elvarratlan szál maradt benne, pedig pont ezt szerettem a koreai alkotásokban, hogy minden kis részletre odafigyelnek, és nem hagynak a nézőben kérdőjeleket. Na, itt a lényeg sem derült ki szerintem, hogy a főszereplő miért gyilkolászta a népet. Értem én, hogy egy idióta volt, valószínűleg valamilyen mentális problémával, de azért egy kicsit bővebb magyarázat elkélt volna.