Én azt gondolom, ez egy remek film, igaz, még értékelés nem íródott hozzá, de én ezt megteszem. Főleg a címe miatt tűnt érdekesnek, de ahogy elkezdtem nézni, úgymond unalmasnak tűnt. A történet főleg J. Lennon és Yoko O. idejében, a változások korszakában játszódik, ami persze a múltban és a jelenben zajlik. Végül minden értelmet nyer, csak türelmesnek kell lennünk, bár ki lehet következtetni, hogy mi is fog történni, illetve milyen események következnek. Szerintem csodálatosan mutatja be a japán kultúrát és azt az érzést, amit a japánok Hirosima után átélhettek. Másik plusz „adalék” a romantika, a szerelem, ami nem ismer határokat, időt. Ez főleg a végére tudatosul az emberben. Másik különlegesség a japán versidézetek a filmben: „haikuk és wakák”.
Pont nem ez, de én is szeretem ezeket, és idézek is kettőt: „Életben lenni! Ó, milyen csodálatos fa árnyékában ülni!” és „Cseresznyevirág alatt nem idegen már, aki oda áll.” A művészi hatás érződik, és az emberi vonások is érezhetően jól lettek bemutatva. Összességében a forgatókönyv jó, a rendezés is jó. A szereplők tudnak adni a filmhez, így azt gondolom, remek játékot láthatunk, ami emeli a film értékét. A hangi és képi effektek rendben voltak. Így azt tudom mondani, hogy egy komoly filmet kapunk, ami sok olyan területet érint és foglal össze, amit más film akár egy részében sem tud bemutatni. Nekem egy klasszikus marad ebben a műfajban. Kiemelném a romantika és a szerelem részét, ami szinte áthatja a végére a filmet.
Átázik minden filmkocka, és csak azt várjuk, mikor találkoznak újra, plusz ami még várható volt, a szerelmük gyümölcsét is megismerhetjük. Kapunk ízelítőt a japán gondolkodásból, bölcsességből, szeretetből, családi életből és kultúrából. Szóval olyan számos dolog van benne, ami tartalmilag egy nagyon jól összerakott mű, produkció. A színészek pedig szerintem hozzák azt a színvonalat, amit elvárhatunk egy ilyen produkciónál: az izlandi keménység, hűvösség szemben a japán precizitás, aprólékosság. A két különböző kultúra mégis talál egy közös pontot, ami végigkíséri életüket.
Aki szereti a tartalmas, romantikus, érzelmes filmeket, az ebben nem fog csalódni. A kultúra szempontjából is lenyűgöző, de főleg Japán tekintetében. Csak ajánlani tudom, remek kikapcsolódás, én elraktam a klasszikusok közé, és biztosan többször is megérintem. :)
Üdv: Yosi

74 Érintés (2024)
SkyShowtime (2025.05.12.)
Egy romantikus és izgalmas történet, amely több évtizeden és kontinensen átível, és egy özvegyember érzelmes útját követi, hogy megtalálja ötven évvel ezelőtt eltűnt első... több»
Szereplők: Ruth Sheen, Benedikt Erlingsson, Kôki, Egill Ólafsson, Baltasar Kormákur