Mivel az újév hajnalán sikerült lelépnünk a világ másik felébe, másfél hete nem láttam filmet, hacsak azt nem számolom, hogy a repülőn újranéztem egy klasszikust, kár, hogy nem emlékszem, mi volt az. Már nagyon nem voltam válogatós, amikor az életem párja elindította ezt a filmet, és csatlakoztam hozzá, hogy megszerezzem az év első filmélményét.
A jó hír az, hogy ennél már valószínűleg csak jobb filmeket fogok látni az idén. A rossz hír pedig az, hogy ez elég béna lett. Illetve talán nem rossz, csak kell egy új inverz korhatár kategória: megtekintését 18 éven felülieknek nem ajánljuk.
A felállás az, hogy a jövőben van egy szép társadalom, melybe 16 évesen kerülnek be alapos plasztikai sebészeti beavatkozást követően a csúfnak hívott kiskorúak. Ez egy viszonylag sztenderd disztópikus alapséma, melyből az a sztori körvonalazódik, hogy a szép társadalom talán nem hibátlan, sőt...
Joey King játssza a főszereplő Tallyt (ez bizonyára beszélő név, amolyan lajstromot, számbavételi listát jelent, amennyiben jól tudom). Tally már nagyon várja a 16. szülinapját, amikor végre szép lehet. És akkor találkozik az alternatív valósággal, csak azt itt nem Zionnak hívják, hanem valami füstösnek. A szépek főnökasszonya üldözi a valóságbélieket, a szépeket agymosás alatt tartja, miközben a valóságbélieket vádolja minden rosszal, amit elkövet a saját rendszere. Amolyan brüsszelezős perszóna. Ami innen jön, az egy különös Mátrix paródiának tűnik.
A végén már kissé leakadtam, én kérek elnézést. Pedig jó lett volna figyelni, mert a befejezésbe belekódolták a folytatás ígéretét.
Számomra nagyon gyermeteg a film, de számítok rá, hogy lesz olyan is, aki zseniális társadalomkritikát lát majd meg benne. Passz, mindenki döntse el maga.
