Sehol se otthon

James Mangold rendező és forgatókönyvíró annyira szépen indított, aztán a film közepén belefingott a nullás lisztbe. 1961-ben indulunk, a helyszín és a díszlet meg a jelmezek hitelesek, a történet hiteles, az atmoszféra hibátlan, minden olyan gyönyör... Teljes kritika

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Chalamet itt is sziporkázóan teljesít Bob Dylant megszemélyesítve... bár neki nem is volt annyira nehéz a valós jeleneteket teljesíteni, hiszen ő maga is több hangszeren játszik. Imádom a Szólíts a neveden filmet, amiben iszonyat jól játssza a meleg... Több vagy bi fiút. Igazából ott láttam őt először, és ismertem meg mint színészt. Természetesen a "filmkönyv" is ott van a polcomon, mert a történet magával ragadott akkor, és még a mai napig is (számolni se tudom, hányszor néztem meg a filmet). Uppsz... Kicsit elkalandoztam Chalamet landon. :D Vissza a Sehol se otthonhoz! Érdekes, hogy engem még inkább azért ragadott meg ez a film, mert annyi apróság, és mégis "nagyság" fedeződött fel számomra, hogy ihajjj. Például itt van Joan Baez. Ez a név úgy égett belém anno, hogy a Forrest Gumpban hallottam Jennytől, arra vágyik, hogy csak egy gitárral énekelve lehessen valaki, mint Joan Baez, és a kollégiumi szoba falán ott a fotó Joanról. Sose hallottam tőle egyetlen dalt se, mert nem az én világom a folk zene. Na de ahogy meghallottam felcsendülni egy-két dalt a filmben, fogtam a fejem, hogy te jó ég, én ezeket már hallottam nem is egyszer, és nagyon tetszik azóta is. És akkor még nem is beszéltem Pete Seegerről, akit itt "ismertem" meg a filmben, mert sose hallottam róla, és hopp, az ő dalait is felismertem. Nah, mondom, ennek már a fele se tréfa :D, kedvelem ezeket az előadókat, pedig én még csak gondolatban voltam, amikor ők már a sztárságukat élték csodás szerzeményeikkel, és a színpadokat hódították meg ezerrel, és persze gyártották lemezeiket a közönségnek, akkori fiataloknak. De akkor kitérek kicsit a főszereplőre is, mert hát az ő élettörténetéről van itten szó legfőképpen... Bob Dylan szintén sose tartozott a kedvelt kategóriámba, és most ismét rúgtam egy kapufát magamnak :D, mert felismertem az ő dalait is innen-onnan hallva, mint a fent említettekét is... Film betétdalok, rádió stb. Szégyen ide vagy oda, sok régi hírességet többnyire ilyesfajta filmekből ismerek meg, és legfőképp fel, de nem ciki ezt elismerni, hogy még léteznek csodák, és remélhetőleg lesznek még további fellelhető ismeretlen ismerősök számomra a jövőre tekintve is. Remélem, a jelölés szobrocskára lesz váltva 2026-ban. Hajrá!

A színészi játék tényleg lenyűgöző, ám a történetvezetés eléggé siralmas. Ezt is inkább csak a dalok viszik el a hátán, mert abból legalább akad bőven benne. Nem lettünk okosabbak Bob Dylannel kapcsolatban ez alatt a 2 óra 20 perc alatt sem. Pozitívu... Többm, hogy azért legalább kaptunk némi ízelítőt abból a belső vívódásból, ami a beskatulyázásból kijutott neki, lásd, mikor mindenki leszólta az elektromos gitáros felállást, és egyből éljeneztek, mikor a "bevált klasszikus" Dylan jött vissza a színpadra. Ennél a pillanatnál viszont zseniális volt Chalamet játéka, teljesen átjött az a megtörtség, amit érezhetett Dylan. Összességében viszont felejthető alkotás.

Egyértelmű számomra, hogy az idei év egyik legjobb filmje a Sehol se otthon. Mindenképpen érdemes beülni rá.