A fiúk nem sírnak

amerikai leszbikus katyfasz.

Igazi torokszorító dráma. Hilary Swank legmeghatározóbb megrázó alakítása, elképesztő ez a nő a főszerepben. Nagyszerű rendezés, remekül szelektált ocsmány mellékszereplők, ocsmány környezet, hiteles cselekménymegformálás, ami miatt igazán bemászik az ember bőre alá.

Érdekes, megható és felkavaró film. Semmi trükk, semmi hókuszpók, csak zseniális alakítások és parádés sztori, aminek valóságalapja is van. Hilary Swank talán élete szerepében van, és nem ismer kegyelmet. Leborulunk előtte, a film maga pedig beszippant.

A rendezőnő, Kimberly Pierce csak őszinte gratulációt érdemel, hogy debütáló filmje ilyen nagyszerű lett. Kár, hogy 2013 óta, a King-regény („Carrie”) újrafeldolgozása óta nem jelentkezett újabb filmmel. Első munkájának a témája, a transszexualítás még nem volt annyira felkapott, mint mostanság. Ugyanakkor létezett, mert megtörtént eset az alapja. „Tahófalva” lakói számára megemészthetetlen volt Brandon viselkedése, de közel egy évtized elmúltával hazánkban is sokan értetlenül állnak a jelenség előtt. Fekete-fehérben látják a világot, a férfi az férfi, a nő pedig nő, nem tudják elképzelni és értelmezni, hogy vannak kivételek. Még most is tabunak számít a közbeszédben és a magánéletben egyaránt. Brandon alakításával Hilary Swank a csúcsra jutott, a későbbiekben elismert rendezők (Clint Eastwood – „Millió dolláros bébi”, „Tommy Lee Jones – „A kelletlen útitárs”) bízták meg főszerepekkel, amelyeket parádésan játszott el. Hatalmas tehetsége vitathatatlan. Játéka alapján és a téma komolyságát átérző néző számára a film maradandó érték.