A mafla

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Kissé (vagy talán nagyon is) didaktikus tévéjátékot sikerült összehozniuk az alkotóknak ezzel a művel, amely a korban szokásos társadalomkritikus munkák sorát gyarapítja. Az egyetlen helyszínen, egy kisváros vasútállomásán, illetve annak környékén já... Többtszódó történet egy munkahelyi kollektívát mutat be, amely tele van jellemtelen emberekkel (persze ez csupán fokozatosan derül ki, az álarcok lassan foszlanak le). A vasúti büfében iszogató, diskuráló, alacsony színvonalú élceken nevetgélő társaság hamar kipécézi magának a munkahelyükre érkezett új fiút (Tahi Tóth László), akinek a rovására mindenfélét megengednek maguknak. Csupán egyetlen ember akad, Csapdi (Páger Antal), aki megpróbálja felvilágosítani a fiatalembert arról, mi is várhat rá ezeknek az embereknek a körében, ugyanakkor ő sem teljesen tiszta jellem, hiszen ő maga is aktív részese ennek az asztaltársaságnak. A későbbiekben a minden férfi "kedvére tevő", kacér pincérnő, Aranka (Kállay Ilona) is észreveszi a fiúban a tisztaságot, ahogyan a férfi sem egyfajta prostituáltként néz a nőre, aki számára láthatóan új ez a helyzet. Aranka megpróbálja őt elküldeni ebből a fertőből, ám a férfi úgy dönt, hogy marad, és felveszi a harcot. A történetből hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a közösség valójában szervilis, jelentéktelen emberekből áll, akiket Belovai (Tomanek Nándor), a kéjvágyó, cinikus főnök irányít. Végül ő próbálja bevonni a körükbe a "maflát", igyekszik őt lehúzni a saját szintjükre, cinkossá tenni, ám az új fiú a sarkára áll, s még nagyobb lesz a döbbenet, amikor kiderül, hogy ő lesz a kollektíva új főnöke. A film egyrészt leképezhető két ember (a "mafla" és Belovai) személyes jellegű párharcára, ugyanakkor viszont tágabb síkon is értelmezhető, a provincialitás és a nagyvárosi szemlélet, a maradiság és a haladás, az urambátyám világ és a "szocialista világnézet" harcaként is felfogható a cselekmény. A történetből meglehetősen hamar egyértelművé válik, hogy az alkotók kinek a pártján állnak, ami sajnálatos módon azzal is együtt jár, hogy papírmasé figurákat sorakoztatnak fel, akiket egy didaktikus tanmese keretei között mozgatnak. Éppen ezért válik erőtlenné és kimódolt parabolává ez a film, amely gyakorlatilag nem lép túl a korszakban is megszokott társadalomkritikus munkák szintjén. Sajnos nem sok újat hoz ez a történet, amely végső kicsengésében szinte hurráoptimista módon azt hangoztatja, hogy a jövő a szocialista társadalomban felnőtt fiataloké, akik meg tudják semmisíteni az idősebbek által tovább éltetett olyan "kispolgári csökevényeket", mint az iszogatós-kurvázós asztaltársaságok, amelyek tagjai cinkosan összekacsintanak. Tisztesen középszerű, kellemesen langyos produkció született ezzel a filmmel, amelyre valószínűleg már a megnézése után pár perccel sem nagyon fog emlékezni a néző. Kár érte, mert érdekes lett volna a téma, ráadásul sokrétű is (beolvadás kontra gerincesség, régi kontra új stb.), de egy igazán jelentős filmhez kellett volna egy kvalitásosabb dráma(író)/forgatókönyv(író), aki élővé tudta volna varázsolni a sztorit és a figurákat. Ez így feledhető volt, a sok jó színész erőfeszítése ellenére is.