Angyal a lépcsőn

Kicsit több érzelem valóban nem ártott volna, ha már ilyen hosszúra sikeredett. Emily Watson és Robert Carlyle nagyszerű színészek!

Valóságos csoda, hogy a film főhőse túlélt minden viszontagságot és eljutott álmai földjére, ahonnan még gyerekkorában kénytelen volt szüleivel együtt visszatérni Írországba. Rettenetes nyomor, nélkülözés, embertelen körülmények között telt el 19 év ... Többaz életéből. A rendező, Alan Parker teljesen reális képet mutat McCourt Írországáról, tökéletes tablót fest arról a gettóról, ahol Frankie felnőtt, ahol a tífusz majdnem végzett vele, ahol nem sok mentette meg attól, hogy megvakuljon, ráadásul a szülei sem voltak a minta házaspár megtestesítői. Limerick az a hely, ahol szinte állandóan esik, vagy ha nem, akkor is örökös köd gomolyog a Shannon folyó és az Atlanti-óceán torkolatából. Örömmel olvastam, hogy „az 1990-es évek második felében gyors fejlődésnek indult, köszönhetően a városba beáramló tőkének.” A történet azonban azokban az időkben játszódik, amikor még az ország legszegényebb nagyvárosának számított. Ezt azzal a fényképezési hatással is hangsúlyozták, hogy színes film ugyan, de a színeknek nincs intenzitása, csak a szürke és fakókék változatai láthatók. Feltétlenül ki kell emelni a főhőst alakító különböző korosztályú szereplőket. Fantasztikusan eltalált választás volt mind a három, Közülük is kiemelkedik Michael Legge, ő volt a legidősebb Frank. Nem igazán deríti jókedvre a nézőt, sőt hatása elég deprimáló.

gyönyörű zenéje van. Kicsit sajnálom, hogy nagy távolságot tart a jeleneteiben az alakoktól, így nehezen jut el a lélekig.