
Filmkritika (7)
Színvonalasan felel meg annak az alkotói célnak, ami az elgondolkodtató szórakoztatás, és emellett egyediséget is képes felmutatni. Több
A Szász Attila – Köbli Norbert szerzőpáros az Örök tél és a Félvilág után ismét filmet forgatott, Apró mesék címmel. A történet hol kicsit film noir (a Budapesten játszódó első rész), hol kicsit western (a vadon mélyén megbúvó tanya), az olvasással jó barátságban lévő nézők felfedezhetnek benne egy csipetnyi Éjjeli menedékhelyet és egy cseppnyit a A gyertyák csonkig égnek című Márai-regényből, de alapvetően egy szerelemi háromszög-történetbe oltott thrillerről van szó, ami a maga lassú és vontatott módján adagolja a feszültséget. Több
Egy szélhámos szerelme
Mindössze egy izgalmas, csavaros közönségfilm, annak viszont igenis jól működő alkotás. Több
Három közös tévés produkció után végre megérkezett a Szász Attila-Köbli Norbert alkotópáros első mozifilmje. Több
Hatalmas apró hazugságok
Így végeredményben ez a Szász-Köbli koprodukció sem lett mozgalmasabb vagy nagyszabásúbb, mint korábbi munkáik: egy újabb profi, stílusos tévéfilmet kaptunk, csak ezúttal nagyobb terjedelemben és egyből a mozivászonra küldve. Több
Mindenki hazudik
Az atmoszférateremtés tehát tökéletesen megy a Szász-Köbli párosnak. A három kiváló színész – Szabó Kimmel, Kerekes és Molnár – pedig elviszi a hátán ezt a klasszikus film noir történetet. Így válhat végül az Apró mesék egy olyan magyar filmmé, amire érdemes beülni a moziba. Több
Hatalmas kis hazugságok
Kerekes Vica karakán karaktere igazi ideál lehet nem csak a kor, de a ma asszonyainak is, bámulatosan vált amazonból szelíd szeretővé. Molnár Levente pedig az akkori időszak kedélyállapotának manifesztációja egy személyben: dörzsölt, rapszodikus, zavart, igényli a változást, de nem tudja lerázni saját béklyóit. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.