Az utolsó esély

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Híres és rangos színészek állítják azt, hogy a negatív karaktereket eljátszani sokkal nehezebb dolog, és nagyobb színészi bravúrt is igényel. A napokban elhunyt (2025. február 26-án meghalt) Gene Hackman sok negatív karaktert jelenített meg a filmvás... Teljes kritika

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Amikor a napokban a TOP-200 kedvenc filmem listáját próbáltam meg kiegészíteni saját blogomon, felvetődött bennem az 1995-ös Crimson Tide, azaz Az utolsó esély is. Újra megnéztem hát a filmet, és megdöbbentem, hogy alaptörténete mennyire a mai világpolitikai helyzetet mutatja. Pedig akkoriban, amikor a film készült még csak 1995-öt írtunk. A cselekmény egy az egyben napjainkat idézi: Oroszország fenyegeti a világot még az atomfegyver bevetése sem kizárt. Az USA mozgósítja tengeralattjáróit, melyek közül az egyik színteret ad a film teljes cselekményének. Tony Scott bravúros filmet készített, melyhez olyan nagy színészeket "vetett be" mint Gene Hackman, Denzel Washington, Viggo Mortensen és James Gandolfini. A tengeralattjáró rádió-összeköttetése megszakad a parancsnoksággal, így nem tudják, mérjenek e csapást Oroszországra vagy ne. Vita alakul ki a kapitány (Gene Hackman) és helyettese (Denzel Washington) közt, mely a tiszti állományt is megosztja. A rendezés mesterien fokozza az izgalmakat és a két főszereplő is óriási alakít. Ennek a filmnek méltán van helye a legjobb alkotások 200-as, sőt 100-as listáján is. Értékelésem: 85%.

Meglepő, hogy a film mennyire kurrens maradt, és szinte semmit sem öregedett egyik aspektusa sem. A szereplőgárda és színészek kiválóak, a sztori konfliktusa pedig bár nem a legrealisztikusabb, mégis szépen illusztrál egy izgalmas harci dilemmát. Karaktereink két eltérő ideált képviselnek, és morális harcuk a filmet egy atomháború szintjére emeli, és a magas tét tökéletesen teszteli az etikai ellentéteket. A történet egy szép reflexió a hidegháborús fegyverkezési kényszerre és a kölcsönös elpusztítás elvére. Hol a határ a parancsok és az egyszerű katona interpretálása között? Mennyire tudjuk elfogadni, hogy egy gomb lenyomása országokat sodorhat atomkatasztrófába? Rengeteg izgalmas kérdés merül fel, a Crimson Tide több lépésben vezeti be ezeket a kérdéseket, melyek a film izgalmas fináléjában kulminálódnak, ahol magunknak is feltehetjük a kérdést, kinek van igaza, és számít-e, hogy az elveink szerint cselekedtünk, parancsot megtagadva? Emellett kiemelném, hogy a filmzene központi motívuma az egyik legjobb háborús zene, amit valaha hallottam, és hihetetlen szépen aláfesti a film mozzanatait.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

...főleg az elmúlt kb 10 év filmfelhozatala mellett... (fekáliacunami...) A főbb szerepekben mindenki hozza a tőle elvárhatót. Nem véletlenül nagy nevek. A filmben van persze néhány kapitális baromság. Ebből a legbosszantóbb a rádiószerelős szál. Hát az valami botrányos. A vége amerikaiasan nyálas. De összességében igazán jó film. Jó volt úgy megnézni, hogy alig emlékeztem rá. Így kicsit újdonságnak hatott.