Clevelandben tombol a vihar, ezért valamennyi repülőjárat kényszerleszállást hajt végre, az utasok pedig a szállókban ragadnak. Nina, az egyik gép pilótája magával viszi kollégáját, Bradyt a szüleihez, ahol egy népes összejövetelbe csöppennek, melyen Nina exe is részt vesz. Brady eljátsza, hogy ő… Több

FILMINFÓ

Nagyon karácsonyi, nagyon romantikus, minden sablon és klisé benne van, úgyhogy már a trailerből is tudni lehet, hogy mi lesz az eleje, a közepe és a vége.
Nem a megérkezés, ugye, hanem az út, amíg odáig eljutunk - legalábbis ezeknél a filmeknél ennek kéne a lényegnek lennie. Hát itt nem sok csavar van a történetben, amíg végigküzdjük magunkat rajta.
Brady kapitány, Nina pedig elsőtiszt, azaz másodpilóta a történetben. Az egyenruháikon látható rangjelzések azonban hibásak, a kapitányi rangot ugyanis négy aranysáv jelöli a ruhaszegélyen.