
Vélemények (16)
Igazán pörgős akciófilm, ami a látványra és a hangulatra helyezi a hangsúlyt, még ha a történet nem is túl mély vagy eredeti. A főszereplő karaktere nagyon erős, a hideg profizmusa és a precizitása remekül átjön, ami jól illik a film sötét, feszült világához. Ami igazán kiemelkedett számomra, az a vágás volt. Egyszerűen fantasztikus munka: a gyors, de mégis átlátható vágások hihetetlenül dinamikussá tették az akciójeleneteket, ami miatt minden összecsapás izgalmas és lendületes lett. A helyszínek és a film képi világa is hozzájárult ahhoz, hogy végig lekössön, még ha a történet néha kiszámítható is volt. Összességében, ha szereted a látványos és feszes tempójú akciófilmeket, ez egy remek választás.
A Hitman-filmek sorában az egyik legjobb, bár nálam a 2015-ös Rupert Friend által megjelenített 47-es ügynök is erős 4 csillagos mozi, így fej fej mellett egyformán színvonalasak. Ez a 2007-es változat nagyrészt Olga Kurylenko miatt annyira jó és persze Timothy Olyphant miatt, aki szuggesztívan hozza a mosolytalan, gépies és legyőzhetetlen hitman karakterét. Rengeteg a jó akciójelenet, melyek talán nem annyira kidolgozottak mint a 2015-ös változatban, de talán épp emiatt hihetőbbek. Az alaptörténet viszont nem nagy szám: a hitmant egy nap saját megbízói akarják kinyírni, mert kockázati tényezővé válik, amikor megtudja, hogy az orosz elnököt dublőrök helyettesítik. (Bár Putyinnal is ez történne, mert akkor megszabadulnánk a nukleáris harmadik világháború kockázatától, amire valószínűleg jelenleg készül az oroszok őrült diktátora.) A filmben Belikovot Ulrich Thomsen alakítja, és a legkevésbé sem hasonlít a mélynövésű Putyinra. Sok az üldözéses scene, a lövöldözés és a bunyó, bár megközelítőleg sem annyi, mint a 2015-ös részben. Értékelésem így is 4 csillag leginkább Olga és Timothy miatt.
Nagyon pörgős és izgalmas film, melynek a története is teljesen lekötött. Kiváló szereposztás és történettel fűszerezve.
Nem igazán tudnék mit írni a filmről, mert nagyon egyszerű a felépítése, egysíkúak a karakterei, és direkt nem hiteles a színészkedés. Sajnos még igazán izgalmas, a Hitmanből inspirált jelenetek sincsenek benne, úgyhogy bizonytalan vagyok, egyáltalán mért készült a film.A női főszereplő kényelmetlenül rosszul játssza a szerepét, de az unalmasan sztoikus főszereplőnk mellett annyira fel sem tűnik. Egy picivel több kreativitást várnék egy ilyen filmtől.
Szeretem az ehhez hasonló, izgalmas akciófilmeket. A történet nem nyűgözött le igazán, de a harci jelenetek igencsak meggyőzőek voltak. Egy esti kikapcsolódásnak tökéletes időtöltés.
Számomra teljesen új az élmény! Úgy gondolom, elég véresre és brutálisra sikerült! Humor nincs is benne! Aki pedig szereti ezeket a nyers akciófilmeket, annak tetszeni fog!
Hasonló filmek
A rejtélyes 47 es ügynök a legveszélyesebb fegyver amely a kormányok és a politika felett áll.Miközben bejárja az egész Kelet-Európai térséget nyomában lohol az Interpol az orosz hadsereggel karöltve .Nagyszerű akciófilm amelynek története és pörgős akciói végig lekötik az ember figyelmét.
Korrekt film, annak ismeretében is, hogy a videojáték volt előbb. Abszolút élvezhető, bár a története "lerágott csont". Sajnos ez a második részről már nem mondható el.
Akcióban dús, fordulatos film. Aktív és leköti a nézőt. Izgalmas a cselekménye, bár a sztori kissé sablonos és a vége elég kiszámítható. Azért meg lehet nézni.
Teljesen érthetetlen és értelmetlen története van ennek a filmnek, amiben semmire sincs magyarázat, a dolgok csak úgy megtörténnek, a karakterek és a motivációik csak úgy előtűnnek a ködből, a néző pedig vakarhatja a fejét, hogy mégis miért történik ... Több
Nem igazán kedvelem a számítógépes játékok filmes feldolgozásait, mert az a történet, amelyik jól működik egy játékban, közel sem elég ahhoz, hogy egy önálló filmként is megállja a helyét. A Hitman esetében ugyanezzel a problémával szembesülünk: egy ... Több
A Hitman olyan filmre sikeredett, mint egy langyos zöldségleves, amiből kifelejtették az ételízesítőt. Tudjuk, hogy mire emlékeztet, ha ránézünk, de ha megkóstoljuk, nincsen benne semmi, ami érdekessé vagy emlékezetessé tenné. Csak azért fogyasztjuk,... Több