Lucy

Az az ötlet, hogy az emberi agy tíz százalékát használjuk, már régóta megcáfolt badarság, de a film mégis ezzel próbál operálni, és ebből próbál látványos akció-sci-fit faragni. A baj csak az, hogy ez az egész intellektuálisan annyira üres, hogy az ember érzi: a forgatókönyv nem akar többet, csak gyorsan végigszaladni egy nagyon művi és felszínes filozofáláson. Scarlett Johansson kiváló színésznő, de ebben a szerepben nincs igazán lehetősége megmutatni azt, amit tud. Lucy karaktere gyakorlatilag egyre kevésbé ember, így az érzelmi játék fokozatosan elhal, a végére pedig már inkább egy hideg számítógép arcát látjuk. Talán ez volt a cél, de ettől az alakítás is személytelennek és laposnak hat. Középszerű filmhez középszerű színészi munka – nem azért, mert Johansson nem lenne képes többre, hanem mert ez a film ennyit engedett neki. Összességében a Lucy egy egyszer nézhető, látványos, de nagyon hamar felejthető sci-fi, ami eljátszik a mélység látszatával, de végül csak egy stílusos üres doboz marad.

Luc Besson az utóbbi időben mintha elfáradt volna, bár néha azért még meglegyinti a zsenialitás szele. Scarlett Johanssonnak nagyon jól áll ez a szerep, sőt gyakorlatilag az összes szereplő mintha erre a filmre született volna. Bár a befejezést túlságosan leegyszerűsítettnek gondoltam az elején, a film többszöri megnézése után inkább arra asszociáltam, hogy a tiszta tudattá válás élményének metaforájaként is értelmezhető, hiszen a film legerősebb pillanatai azok a szöveges és vizuális monológok, ahol Lucy felismeréseivel szembesülünk az életről. A legjobb értelemben különös film. Köszönöm, Luc Besson!

Morgan Freeman az egyik kedvenc színészem, de ebben a filmben nem ő volt előtérben, sokkal inkább Scarlett Johansson, de neki is van jobb filmje szerintem.

Talán jó is lehetett volna, de annyi értelmetlen lépés volt benne, hogy már-már nevetségessé vált. Tudják, hogy drogot csempésznek, lenyelették vele, de azért még jól megverjük biztos, ami tuti.