Éjjeli napfény

Szó szerint az egyik kedvenc filmem. Utaztam a buszon, és hosszú volt az út. Úgy gondoltam, nézek valami kis kedves, vicces tinifilmet. Hát rábukkantam erre, és először tényleg azt hittem, hogy egy ilyen kis feel-good tinisztori lesz. De annyira nagy... Több hatással volt rám a végén, hogy majdnem bőgtem. Annyira jó film, csak ajánlani tudom.

Üdv, megint egy film, amelyben halálos betegség árnyékolja be a tinik életét. Ez a recept, akármennyire is morbidnak tűnik, bevált. Ezek szerint valami rejtélyes módon vonzódunk ahhoz, hogy haldokló tiniket lássunk a filmekben. Na jó, most azért erős... Teljes kritika

Egy hölgy ismerősöm javaslatára néztem meg a 2018-as Éjjeli napfény című romantikus drámát, mely eleinte egy 1988-as Brad Pitt-mozira emlékeztetett. Abban is az van, hogy a főszereplő egy ritka bőrbetegségben szenved, ami miatt nem mehet a napfényre. De az a régi Pitt-film közel sem annyira szomorú, mint a Midnigth Sun. Ebben a történetben a főszerepet Bella Thorne játssza, míg a férfi partner Svarci fia: Patrick Schwarzenegger. Itt a leányzó szenved az említett betegségben, ami nála annyira durva, hogy szó szerint ki sem teheti a lábát a házból egész életében. A probléma ott kezdődik, hogy beleszeret egy fiúba, aki randikra viszi éjszakánként. A lány sajnos nem mondja el neki, hogy milyen betegségben szenved, így az egyik éjszakai randi végén hajnalban térnek csak haza. Kész a baj. Innentől lesz végtelenül szomorú a történet, ami annyira lehangolja az embert, hogy szinte kikészül tőle. Én legalábbis így voltam vele. Rájöttem: nem nekem valók az ilyen atrocitások. De a maga nemében jó a film, Scott Speer rendezése. Amit kiemelnék: ennél szomorúbb filmet még nem nagyon láttam. Csak annak ajánlom, aki bírja az ilyesmit. Én nem nagyon bírtam.

Ezeknek az amerikai tiniknek mindig valamilyen ismeretlen bajuk van. A története nem valami egyedi, olyan érzésem volt. hogy más filmekből gyúrták össze.

Fantasztikus film. Az idei év eddigi legmegindítóbb, leggyönyörűbb romantikus története. Olyan tökéletesen tudott átadni minden érzelmet, hogy úgy éreztem mintha én lennék Katie, az édesapja, a legjobb barátnője, és Charlie is. Minimális időre az éle... Többtemből, erre a szűk másfél órára kicsit mindannyiuk voltam. Az életüket élhettem, és érezhettem azt amit ők. A szeretetet, a szerelmet, a féltést, az aggodalmat, a bánatot, és az örömöt. Vegyes érzelmeket. Megtapasztalhattam, hogy milyen félteni valakit, úgy hogy csak egy órája ismerem, hogy milyen akkor is remélni, ha biztosra tudjuk, hogy semmi esély sincs a happy endre, vagy hogy milyen mosolyogva zokogni az élet szépségén. Ez a film adott nekem valamit, amit nem minden filmnek sikerül...érzelmeket. Így hát teljes szívemből tudom ajánlani mindenkinek, aki vágyik arra, hogy újra emlékezzen arra, hogyan is kell érezni.

Nekem tucatfilm jellege volt. A vége kicsit meglepett, de ott is inkább azt éreztem, hogy csak hatásvadászat a cél.

Nagyon megpróbálja befolyásolni az embert, ezért nem tudtam önfeledten élvezni.

Kicsit olyan, mint a Minden minden, csak ott egyáltalán nem mehet ki a lány a szabadba. itt rendesek voltak a készítők, csak a napfényt nem bírja este szabadod zenélhet kint. Olyan tipikus amerikai tini film.

Sokkal rosszabbra számítottam, meglepett a befejezése és a dalok is egész jók benne.

Én is úgy érzem, hogy eléggé elcsépelt a története. Láttunk már ilyet.

Futószalagon jönnek a hasonló témájú filmek és ezért nem tudott annyira magával ragadni a film története. Úgy érzetem, mintha már láttam volna.

Konnyed tinedzserfilm? Annak latszott az elejen, meg sem az, nagyon nem. Maga a tortenet nem egy vilagujdonsag, de a talalas, a karakterek, az atmoszfera nagyon jo, lelekbe talal. Lehet mosolyogva sirni.

Teljesen egyet tudok érteni ArpiHajduval. Manapság elszaporodtak ezek a fajta filmek, mint a bozóttűz. Valamilyen oknál fogva pedig én is megnézem őket, mert van bennük valami, ami nem hagy nyugodni. Nem arról van szó, hogy bárki is élvezné azt nézni... Több, hogy a haláltusáját vívja a kedves karakterünk, dehogyis, csak van valami megkapó abban, hogy ilyen helyzet is létezik a világon. Mert biztos, hogy többször is megtörtént már hasonló. A történet nem új keletű, több hasonlóval találkozhattunk, és fogunk is, de azt elismerem, hogy nekem tetszett. Egykaptafa a többivel ez is, de bejött. Viszont nálam az apa karaktere volt a favorit. Az ő szemszöge is nagyon fontos, és talán ezt a szemszöget nem sűrűn figyelhettük meg. Hozzáteszem, lehet, tévedek, és nem ugrik be most hirtelen. Ahogy megismertük hőseinket, szinte azonnal megszeretjük, az ügyetlen, félénk lány, aki remekül gitározik, belopja magát minden férfi szívébe, és ugyanez elmondható majdani párjáról. Persze ő nem a férfiak szívét csábítja el. Kicsit kiszámítható, kicsit sem meglepő, de szerethető. Annak ellenére pedig, hogy 1001 ilyet láttunk már, ez is képes könnyeket csalni az ember szemébe. Összegezve: Láttunk már ilyet, nem lesz túl meglepő, de kedvelhető karakterek vannak benne, és egyszer bőven megéri megnézni.

Bella Thorne gyönyörű, tehetséges színésznő. Ennyi az összes pozitívum, amit a filmről tudok mondani. Maga az alap koncepció még épp nem lerágott csont, de semmivel nem emelkedik a klasszikus, mindenkit idealizáló, nyáladzó tinifilmek fölé. Semmi kreativitás, semmi történet, semmi karakterfejlődés.