
Érdekességek (13)
A film forgatását Jamaicán kezdték meg 1981 februárjában, és 1981 áprilisában már el is készültek vele.
James Cameron készített egy rendezői vágást a filmből, ami közel 10 perccel volt rövidebb, mint amit a mozikba küldtek anno annak idején.
James Cameron egy interjúban mesélt arról, hogy nem beszélt olaszul, és mivel a stábnak a nagy részét olasz filmesek szolgáltatták, így nem igazán tudta megértetni magát velük. Mr. Cameron szerint ezért rúgták ki őt a rendezői székből.
Az ötlet, hogy a filmben látható piranhák repülni is tudjanak, a film forgalmazójának, a Warner Brosnak az egyik vezetőjétől származott.
A filmbéli Chris karakterét alakító Ricky Paull Goldinnak ez volt az első olyan szerepe, amelyet a mozikban is bemutattak.
Barbara Steele színésznő, aki szerepelt az 1978-as Joe Dante rendezésében készült Piranha című filmben, szeretett volna visszatérni a folytatásban is, de végül kreatív nézeteltérései voltak a forgatókönyvírókkal, így végül a visszatérése a folytatásra nem valósult meg.
James Cameron egy interjúban mesélt arról, hogy amíg a film stábjához tartozott és a forgatás helyszínén volt (Jamaicán), egyik este volt egy rémálma, amiből végül filmet készített. Ebből született végül meg a Terminátor című filmje.
Hasonló filmek
Miután James Cameront kirúgták a rendezői székből, a nevét mégis megtartották, mintha ő rendezte volna a filmet. James Cameronnak ez annyira nem tetszett, hogy be akarta perelni a stúdiót, de nem volt elég pénze a per elindításához.
A film rendezésére megbízott Miller Drake kirúgása után, James Cameron örökölte meg a rendezői széket, de a producer, Ovidio G. Assonitis őt is kirúgta egy hét után, arra hivatkozva, hogy Mr. Cameron túl sok hibát követett el a rendezés során.
A folytatás rendezésére Miller Drake-et szerződtették, de végül hét és fél hetet dolgozhatott csupán a stábbal, amikor a producer, Ovidio G. Assonitis kirúgta őt.
Mivel az 1978-as Piranha anyagilag igencsak sikeres volt, így a film producerei, Jeff Schechtman és Hisako Tsukuba felkeresték Joe Dantét, hogy készítse el a folytatást, de Mr. Dante akkor már egy másik film előkészületein dolgozott, ez a film az Üvöltés volt.