
Vélemények (12)
Kritikán aluli, még ha nem nézzük a twerkelős jelenetet, akkor se tudok rá pontot adni. Még ahhoz is kevés, hogy rossz filmnek tartsam.
Semmivel sem rosszabb, mint a többi Marvel-sorozat, igaz, nem is emelkedik ki közülük. Pontosan azt hozza, amit ezektől a hasonszőrű szériáktól várni szoktunk: nem túl vicces, nem túl komoly, amolyan nézhető darab, annak minden kötelező elemével együtt. A kezdés kifejezetten biztató lehetett annak, aki adott neki egy esélyt és nekiállt. Az erős kezdés lendülete egy darabig kitart, majd kissé bizonytalanná válik és meginog, hogy végül a zárás apropóján adjunk neki még egy esélyt.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Lement jó pár rész, szándékosan vártam a véleménynyilvánítással. Tulajdonképpen az első rész volt a legjobb, pedig az is ezer sebből vérzett. Ameddig Hulknak komoly erőfeszítésekbe került uralni a harag által uralt énjét, addig ugyanez 2 perc alatt sikerül egy hölgynek, hiába nah, érzelmi analfabéták vagyunk mi férfiak. 30 percbe tömörítenek mindent, expressz sebességgel robognak, nincs vívódás, nincs mélysége a karakternek, ripsz-ropsz minden egyszerű, sima liba. Nonszensz, és szürreális az egész szituáció, ahogy az ügyvédi tevékenysége is. Wong karaktere végképpen csörgősapkás ügyeletes bohóccá vált. Utóbbi Thor irány vélem felfedezni, önmaguk paródiájává váltak. Vegyük a szintén bohóc bűvészt, bíróság? Mi van? Világok összeomlását okozhatja, aminek persze semmi súlya, és jelentősége tulajdonképpen. Ahelyett, hogy Wong elvenné a gyűrűt, helyette nevetséges pereskedés van. Drága kenyér, ezentúl minden Marvel filmben javaslom a " jól beperellek " konfliktuskezelést. Lady Hulk jól ellátja a baját, bármelyik gonosztevőnek a tárgyalóteremben. Elképesztő, kizárt dolognak tartom, hogy gyerekeken kívül ez bárkinek tetsszen. Viszonylag egyetlen komolyan vehető sorozat volt, A Sólyom és a Tél Katonája címmel. Az összes többi bugyuta gyerekes szünidei matiné.
Már az alapanyag is vitaminhiányos volt, képregényként is nagyon gyengének találtam, filmként pedig még ezt a nem túl tiszteletteljes szintet is messze alulmúlta.
Mikor elindult a sorozat, még tavaly nyáron, az első rész egészen tetszett, viszont a második rész már nem ért el nálam nagy sikert. Jegeltem egy időre Amazon történetét, és most a vizsgaidőszak lezárásképpen, egy fárasztó nap után üdítő volt levezetésnek a sorozat. Kíváncsian várom a karakter további szerepeltetését a Marvel Univerzumban.
Hasonló sorozatok
Rövid leszek, ez a sorozat baromira vicces és szórakoztató, és valami teljesen más, mint a Marvel korábbi darabjai. Ha röhögni akarsz egy jót, mindenképp nézz bele, akkor is, ha nem vagy Marvel-fan.