Mától nézheted: Az év egyik legjobban várt sorozata végre megérkezett streamingre
Blake Crouch 2016-ban megjelent bestsellerének adaptációjára éveket kellett várniuk a rajongóknak, mától viszont végre elérhető az Apple TV+-on a Sötét...
A bűnözők elmegyógyintézetéből megszökik az átoperált arcú gyilkos és két családot, valamint egy lelkészt szemel ki áldozatul.
(dulkap)Immáron a harmadik részéhez (és egyben az utolsó felvonásához) értem az 1987-ben útjára indított Mostohaapa-trilógiának, és be kell valljam, örülök, hogy nem készült több folytatása. Oké, 2009-ben még készült egy remake is, de szerintem már így is tö... Teljes kritika
A film forgatására mindössze 25 napot fordítottak.
A Mostohaapa harmadik részét egyből tévés forgalmazásra gyártották, így a mozikban végül nem került bemutatásra.
Az első két Mostohaapa film főszereplője, Terry O'Quinn nem vállalta el, hogy harmadjára is eljátssza a karakterét a filmben.