Sztálin halála

Armando Iannucci különleges stílusú filmet készített 2017-ben a Sztálin halála utáni hatalmi harcokról. A hangulat vígjátéki, rengeteg szürreális és szarkasztikus elemmel, illetve fekete komédiával. Joszif Visszarionovics Sztálin 1953 március 5-én ha... Többlt meg, miután agyvérzésben feküdt pár napig. Halálával egy úgynevezett hatalmi vákuum keletkezett, mert marakodás indult a pozíciójáért Hruscsov, Malenkov, Berija és Molotov között. Először az NKVD (politikai rendőrség) mindenható fejét, Beriját teszik el az útból Zsukov felhasználásával, majd Hruscsov ragadja magához a hatalmat. Közben láthatjuk Sztálin életben maradt fiát és lányát is. A filmből kiderül, hogy ez egy valóban szürreális és gátlástalan világ volt, melyben a tisztesség semmit nem számított. Nagyon jó alakításokat láthatunk például Steve Buscemitől, aki Hruscsovot formálja meg. A filmből megismerhető a szovjet kommunisták legfelső bizalmi köre, azokkal az emberekkel, akikről korábban csak a történelemkönyveinkben olvashattunk tanulmányaink során. Értékelés: 4,5 csillag.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A fekete humor számomra mindig is egy kockázatos kategória volt, mert vagy nagyon jól működik (mint Tarantino vagy Guy Ritchie esetében), vagy embertelenül gyenge és bosszantó (temérdek más esetben). Ha azonban ezt jó érzékkel csinálják, és még egy t... Teljes kritika

Remek és könnyednek tűnő film egy súlyos témáról - vagyis egy igen jó arányokkal összepakolt, már-már komédiának tűnő alkotás, ami nem próbál meg sem több, sem kevesebb lenni annál, ami. A Sztálin halálától felbolyduló szovjet vezetést remekül festi ... Többle a film, és úgy nevettet meg, hogy közben érzi az ember: ez azért valahol tragikus. Pont ebben rejlik a film nagyszerűsége: kihasználja azt, hogy bár szatirikusan közelít meg egy-egy helyzetet, és kísérletet tesz arra, hogy megnevettessen minket, azért el is gondolkodtat, hogy illik-e ezen nevetni. Az emberi gyarlóság, a pitiánerség, a hatalomért való marakodás és a politika apró eszközei olyan széles tárházzal tudnak megmutatkozni, hogy a néző kénytelen-kelletlen a színtér kellős közepén találja magát, és esélye sincs kibújni a helyzet súlyosságából. Az biztos, hogy többször nézendő film, hogy minden egyes apró részlet megmaradjon: a kiváló rendezésnek és remek alakításoknak hála olyan sokrétű a film, hogy nehéz mindent rögtön befogadni. Nem egy könnyű darab, de nem is akar az lenni: emiatt tökéletes arra, hogy utána hosszú beszélgetések tárgyává váljon. Akár történelemórákon is. Hiszen a történelmet - ahogy ez a film erre remekül rámutat - ugyanolyan emberek csinálják, amilyenek mi vagyunk. Hiúak, nevetségesek, gyengék és ütődöttek.

Buscemi és Kurylenko vezető szerepével egy kifejezetten korrekt és jól működő politikai szatírát dobtak össze. Ianucci jól összerakta a mozit, ami nem biztos, hogy valóban úgy történt-e. Sebaj, ha nem is hiteles, de jó.