
Vélemények (16)
Eastern79 véleményalkotása tetszett. Felkeltette a film az érdeklődésemet. Tulajdonképpen csak megerősíteni tudom, mindenben! James McAvoy nagyon jó volt ebben a szerepben (is). Én azt sajnálom, hogy Charles Dance nem jutott több időhöz a vásznon. Nagyon jó színész szerintem, oszthattak volna neki kicsit többet.... Amúgy egy jó film. Még egyszer nem kívánnám megnézni, de egyszer jó.
Egy,számomra semmitmondó,és teljesen felesleges remake,amit ráadásul elég unalmasra csináltak.Talán az utolsó 15 perc,ami adott valamit,de az is elég kevés.A képi világ okés,de a színész casting megbukott.
Mary Shelley klasszikusát gyakran magyarázták félre, mégpedig a pocsék feldolgozások miatt, ugyanis sokszor a szörnyet hívták Frankeinsteinnek, annyira összekutyulták az egyébként romantikus történetet. Hála az égnek jelen esetben próbálták tartani az eredeti sztori szellemiségét, tehát a hangsúly Victor Frankenstein (James McAvoy), és a hozzá hasonlóan briliáns elmével megáldott asszisztense, Igor Strausman (Daniel Radcliffe) barátságát helyezi előtérbe, illetve az ő motivációjukat, a szerelmet és a lelki terhek alóli szabadulást. McAvoy zseniális, mint mindig, lubickol a szerepben és a testnedvekben is, ugyanis bizarr képsorokból nincs hiány. Daniel Radcliffe is ismét bebizonyította, hogy a Harry Potter után is van élet, bár a frizurája az egyik legnagyobb sokk, amit a film okozott. A látványvilág pazar, a kosztümök nemkülönben, az effektek is jól belesimulnak az összképbe, de valami miatt mégsem áll össze kerek egésszé. Hangulatos, látványos, tisztességes iparos munka, de nem váltja meg a világot.
A hangulata az ami igazán megfogja az embert. James McAvoy az egyik kedvenc színészem, úgyhogy nem hagyhattam ki a filmet. A történet első fele kifejezetten izgalmas, utána picit leült a sztori.
A színészek jók, a teremtmény jól néz ki, de igazából semmi különleges nincs benne és a tisztes iparosmunkát is csak alulról súrolja.
Valahogy én ennek a filmnek azt a címet adtam volna, hogy "Sok hűhó semmiért". Nagyon gyenge és annyira felesleges feldolgozás, sajnos semmit nem ad hozzá az eredeti történethez.
Hasonló filmek
Én szeretem az ilyen elvont, picit sötét hangulatú filmeket. Adtak a látványra is nekem tetszett. Történetben lehetett volna kicsit furfangosabb, de az eredeti sztorit is jól adta.
Meglepően jól indult a sztori, felkelti a néző figyelmét. A kosztümök, a színek és a hangulat nagyi passzolt a filmhez, utána kicsit leült, de azért még így is egy erős közepes filmet kaptunk.
Nekem tetszett a látványa, a hangulata és a kosztümök a filmben. A történet jól és érdekesen indul, de utána elveszik a lényeg.
Szerintem egész jó film lett ez, kellemesen csalódtam benne. Nagyon jók a színészi játékok, Daniel Radcliffe meglepően jól alakított. A hangulata is nagyon jó lett.
A film gyenge, nagy jóindulattal is csupán egy közepes eresztésnek számít. Nincs benne semmi dicsérni, kiemelni való. Az alapkoncepciót egyáltalán nem gondolta tovább, nem volt merész, nem kezdett semmit a történettel.