A White Noise egy kortárs amerikai család kísérleteit mutatja be a mindennapi élet hétköznapi konfliktusainak kezelésére, miközben a szerelem, a halál és a boldogság lehetőségének egyetemes rejtélyeivel küzd egy bizonytalan világban.
(csd)
Érdekes volt, rengeteg kérdést felvetett az emberekről és a társadalomról, de története és értelme nem volt túl sok.
A 96. percig bírtam. Minden jelenete hazugság. Minden beállítás csak a saját giccses önámítás reklámozására való. A filmnek van mondandója, de az, mint a művészfilmeknél szokás, az átlagemberek számára felfoghatatlan. Azért nem 1 pontot adtam rá, mer... Teljes kritika
Kb. fél óra után leesett, a film címe a folyamatos emberi mormogásra utal, a sok ezernyi monológra, amit egyszerre hallhatsz, mondjuk piacon vagy mozi előterében, esetleg vészhelyzeti táborokban, ahol a „Halááááál váááár, a Haláááál! Fúúúúú!” Csak azoknak ajánlom a filmet, akik pont annyira tehetségtelenek és jómódban élő unatkozók, mint a regény írója/ film készítői. Esős délutánokra, de hát van ezernyi más film a Netflixen, ahol láttam. Sajnos az ilyen művészfilmek ritkán maradandó alkotások, ez a példány meg végkép nem az. A film végi táncbetét is csak a korszellemről tanúskodik, mostanában sikk a filmek végén az ilyesmi. De még ez a része is nagyon messze a van a jótól. Ha jót akartok látni, akkor nézzétek meg a Giri/Haji sorozat végét.
Don DeLillónak, a kortárs amerikai irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának fő műve az 1985-ben megjelent Fehér zaj, melyben egyebek mellett a fogyasztói lázban égő, félreinformáltságából eredően végtelenül paranoid, az összeesküvés-elméletek előtt boldogan behódoló, naiv társadalom kapja meg a magáét. DeLillo posztmodern stílusa többször is megkapta már a „megfilmesíthetetlen” plecsnit, és ez tetten érhető most is, hiszen az eredeti művet egy több részes sorozatba is nehéz lenne belepréselni. A halál, halálfélelem témakörét járja körbe szürreális történetbe csomagolva, megvizsgálva azt a lehető legtöbb nézőpontból, miközben társadalomkritikus felhangjai mögé bújtatva jó néhány műfaji elemet kombinál, olykor meghökkentő, néhol pedig egészen groteszk módon, Danny Elfman zseniális dallamaival megspékelve. Adam Driver lubickol a szerepében, ráadásul a többiek sem maradnak le mögötte sokkal. A remek alakítások, abszurd és groteszk története, valamint semmihez sem hasonlítható hangulata magasan kiemeli a tucatfilmek közül.
Noah Baumbach most először ír és rendez könyvadaptációt, és csak a második adaptációja a Wes Andersonnal közösen írt A fantasztikus Róka úr (2009) forgatókönyve után.
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.
