fankbringa

A vér kötelez
Engem ez a film lenyűgözött. A maga szikár stílusával, egyszerűségével és giccstől mentes vonalvezetésével elvarázsolt. Nincs benne semmi különleges. Nincs benne semmi újdonság. Olyan, mint egy Bosszú 7., ahol az első 6 rész is jól sikerült és most a 7. úgy lett jó, hogy nem akart megfelelni a rajongói igényeknek. Ez az egyszerűség vitte el a figyelmemet és hagyta, hogy együtt utazzak a történettel. Lehetne mondani, hogy Santo végig unalmas és hogy Sofia csak egy hisztis tini, amilyet már sokszor láttunk, de én mégis találtam benne egyediséget. Végre nem egy szuperhősként viselkedő fölényes megaférfi uralta a képernyőt, hanem egy rendes férfi, akit mindenki elismert a filmben. Valaki, akit n... több»

Kutatók egymásért
Nagy várakozásokkal ültem le a film elé. Némi csalódottsággal távoztam. Olyan csodás látványvilág kapcsolódik erős színészi teljesítményhez, hogy elképzelni nem tudtam ennyire unalmas és semmitmondó történetet. Ezt még a filmvégi csavar és az izgalmas felvetések sem tudták feledtetni. A film alapvetően egy monodráma, ahol George Clooney önállóan adja el a posztapokalipszis minden izgalmát kevés sikerrel. A személyes tragédiája áthatja az eseményeket és próbálunk a szemén át tekinteni a világra, de ez esélytelen. Felidézte bennem A Dolog című film izgalmait és vártam a sarkon beforduló űrlényt, de az egyetlen idegen, ami elfoglalta Augustine testét, az a rák. A vége ugyanúgy halálos, de ez ke... több»

Anyja lánya
Paul Thomas Anderson egy kicsit felidézve a klasszikus sikerfilmeket, összerakott egy könnyed esti mozit emberi sorsokkal és tartalmas gondolatokkal. A filmben nincsenek főszereplők, csak szereplők, akik sokat játszanak. Ráhúzható több karakterre is, hogy ő van a középpontban, de az tévedés lenne. A középpontban az emberi küzdelem sokszínűsége van, amit többször, más megvilágításban mesél el kiváló színészekkel. Leonardo DiCaprio kicsit elfáradt a pályája végére, de még így is képes megnyílni és lebilincselni a nézőt. Bob szenvedése, személyes csatája több fordulatot vesz a történetben, majd a végére eléri a nyugalmat. Az ő csatája véget ér. Ez olyan bizakodást közvetít, ami miatt a néző vég... több»

Hűségvesztés
Ahogy elkezdtem nézni, nem értettem, hogy mi a stílusa a filmnek. Kicsit emlékeztet Clint Eastwood rendezésére. A vontatottság, a visszafogott tempó és a szögletesség jellemzi. Mikor már éppen történt volna valami, akkor lelassultunk és kiélveztük a pillanatot. Chris Pine belesimul ebbe a tempóba, és szép komótosan szenved a leszerelés hatásától, és találja meg a saját erkölcsös énjét. Minden dráma, ami James körül kialakul, teljesen eredménytelen és visszafogottan vibráló. Sem a feleség, sem a barátok nem tudják megtörni a lendületet. A film érzésre olyan, mintha katonák söröznének egy asztalnál. Várjuk a fordulatot, de nem akar megjönni. A filmben az tetszett a legjobban, hogy pont úgy ábr... több»

Tesztoszterontúra
Ahogy elkezdődött a film, már biztos lehettem benne, hogy a Stephen King-adaptációkhoz hű atmoszférát, képi világot és hanghatásokat fogom kapni a film végéig. Bárki hozzányúl egy King-történethez, mutatja az egységes képet, amit a néző elvár. Egyszerűség, természet, szürkeség a fő motívumok. Ez beindítja a szimbolikát, amit a történet kínál és vonzza a tekintetet, ami izgalommal átitatott képsorokat, tapintható feszültséget és pattanás utáni szünetet kap. Keveset lőnek benne, de annak jelentősége van. King szereti a naturalizmust, ezért Francis Lawrence is közelről mutatja a szétváló testrészeket és az elkerülhetetlen, látványos lezárását egy-egy mellékszálnak. Néha kicsit túlzón, néha kics... több»