A Badrinath volt az első film, amit láttam Allu Arjuntól, ez meg a második.
Ha valakinek ismerős a fickó, az nem véletlen. Első unokatestvérek Ram Charannal, és van némi előnye vele szemben. No, nincs köztük versengés, a legnagyobb haverok, teljesen egyforma a játékuk, a mozgáskultúrájuk (csak Allunak szebb a felesége, meg jóval régebben kezdte a szakmát).
Ebben a filmben benne van minden, amiben Allu Arjun jó, tánc, verekedés (a végén persze eldurvul a dolog, aki nem bírja a vért, az ne nézze meg), jópofa udvarlás, és kellő csavar a sztoriban.
Ahhoz képest, hogy a film szinte teljes egészében Barcelonában játszódik (és itt kijavítanám erare filmtartalmát, mert semmi köze Brazíliához, bár mindkettő B betűvel kezdődik), és én voltam ott, nagyon nem ismertem rá. Az ismerős helyeken ezek szerint nem nagyon forgathattak (pedig de jó lett volna látni a Güell parkot, vagy a Milo házat... esetleg... a Sagrada Famíliát.)
A két lány jól alakította a szerepét, Akansha kellően cserfes volt, és idegesítő, Komali viszont két külön arcot mutatott be. A másodikról nem írnék, spoiler lenne.
Egy valami azonban nagyon bosszantott, főleg a vége felé. Azt még elviseltem, hogy viccfaktorként szerepeltették Brahmanandamot, még értelme is volt, mint okoskodó zenetanár. De hogy mit keresett a filmben Ali (csak ennyi a neve, de nekem néha még ez is sok), azt egyszerűen fel nem foghatom. Kettőjük jeleneteit a vágószoba padlóján kellett volna hagyni, mert sem funkciójuk, sem értelmük nem volt, csak simán megakasztották a film ritmusát. Engem speciel jól felhergeltek vele.
