2019.05.16 22:37 MMcFly2015 Olvasottság: 187x
0

A Mi kell a nőnek női feldolgozása. Kellett ez nekünk?

Barátnőm választotta a filmet esti kikapcsolódás gyanánt. Gyanútlanul el is kezdtük nézni, és én, ostoba módon, még a címből sem sejtettem, mire vállalkozom. Egy szűk fél óra után esett le, hogy a Mel Gibson-féle Mi kell a nőnek? kapott egy női remake-et. Őszintén: szükség volt erre?

Nem tudom, mi ez a női feldolgozás-mánia Hollywoodban. Maga az ötlet még nem is lenne probléma, ha végre látnánk egy olyat, ami tényleg működik. De a Szellemirtók és az Ocean’s 8 bukása után most már olyan klasszikus vígjátékokat is elővesznek, mint A Riviéra vadorzói vagy jelen esetben a Mi kell a nőnek?. Az értékelések pedig magukért beszélnek.

A Mi kell a nőnek női feldolgozása. Kellett ez nekünk?

A film egyértelműen a női közönséget célozza, de a minőség még így is átlag alatti. Az eredeti film óta majdnem húsz év telt el, és bár a világ változott, a humora sajnos nem fejlődött vele együtt. Az altesti poénok, az erőltetett romantika és a túlzott idétlenség még az eredetinél is jobban elburjánzott.

Akad ugyan néhány működő poén, de a játékidő indokolatlanul hosszú (majdnem két óra!), így ezek kevésnek bizonyulnak a szórakoztatáshoz. A történet a megszokott kliséken halad végig: a főszereplő mindent tönkretesz maga körül – barátokat, családot, szerelmet –, majd az utolsó fél órára marad a tömény, izzadságszagú happy end. Ez a rész már teljesen poénmentes, így nem csoda, ha a nézőt hidegen hagyja a lezárás. Egyrészt azért, mert ezerszer látott sztoriról van szó, másrészt mert addigra a film már elvesztette a lendületét.

A Mi kell a férfinak? című filmet leginkább csajoknak merem ajánlani, vagy esetleg pároknak – bár nem hiszem, hogy mindkét fél egyformán élvezné. Egyetlen kivételt az NBA-fanatikusok jelenthetnek, hiszen a történet szerint a főszereplő egy sportügynököt alakít, így több NBA-sztár is feltűnik kisebb szerepekben.

Összességében ez egy teljesen fölösleges alkotás, amely kínosan próbálja meglovagolni a Mi kell a nőnek? kétes sikerét – de mindössze annyit bizonyít, hogy erre a remake-re tényleg nem volt szükség.

fantasy | romantikus | vígjáték

Egy sportmenedzserként dolgozó nő megelégeli, hogy férfikollégái folyton helyette aratják le a babérokat. Egy különös italnak köszönhetően viszont elkezdi hallani a... több»

0