Igen, szó szerint nem volt "töke" a filmnek. Pedig ha azt nézem, hogy a forgatókönyv egy erősen közepes történetet takar, akkor már maga a film nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Csupa hiányérzet a film alatt, nekem ez az érzésem volt.
Ebben a brókeres, tőzsdés világban egy nő csak ilyen áron tud érvényesülni, és a cápák ezt mind kihasználják. Egy monológ a filmben kétszer is elhangzik, azzal egyetértek, hogy a nők a hatalmat, pénzt szeretik. A film lényege is ez lett volna némi izgalommal és cselekvéssel. Hát az izgalmat azt hiszem, elfelejthettük. A kiszámíthatóság elvén mozgott a film, extrát nem tudtak húzni. A végére meg szerintem le is dőlt, amit felépítettek. A drámai hatásból is csak cseppet kaptunk.
Összességében a forgatókönyv közepes, a rendezés már nem annyira jó. A szereplők nem tudnak adni a filmhez sem érzelemeben, sem játékban. A hangi és képi effektek gyengék. Így azt tudom mondani, ez egy kétcsillagos film semmi extrával, többet nem érdemel. A mondanivalója is elég gyenge lett, nem érezni azt az átható érzést, amit pl. a főhősnő abban a pozícióban éppen mutatott. Nincs lendülete a filmnek, valahogy nagyon egysíkú lett.
A drámai besorolást igazából nem éreztem, a végén csupán annyi történt, hogy elvesztette az állását a főhős. Semmi extra. Az az igazi "tökös tőzsdés" hangulat, izgalom hiányzott az egészből. A tőzsdén élet-halál harc folyik, és ha ezt az oldalt nézem, ebbe kaphattunk némi betekintést, hogy milyen apró dolgokon múlnak valamikor a milliós összegek, pénzek. Egy hír teljesen fel tudja borítani a piacot, és ezzel emberek sokaságát teszik tönkre, vagy épp gazdagodnak meg. Szerintem egyszer nézhetős film, bár sokat ne várjunk tőle! Üdv, Yosi

42 Tőke (2016)
Az EQUITY az első női főszereplővel forgatott, a Wall Street világában játszódó film, melynek főszereplője egy senior befektetési bankár, aki az őt ért valóltan vádak miatt... több»
Szereplők: James Purefoy, Anna Gunn, Carrie Preston, Nick Gehlfuss, Nate Corddry