Szép és tanulságos.

2022.10.27 09:03 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

1

A török filmek nem a kedvenceim, persze a kivételek erősítik a szabályt!

Rájöttem, hogy úgy kell leülni, hogy nem figyelem az alkotókat, és a színészeket.

Nézzük a sztorit!

Nézzük, hogy Nuri Bilge Ceylan mit akart nekünk megmutatni!

Hajrá!

Aydin (Haluk Bilginer) teljesen visszavonul a színészkedéstől és egy szállodát üzemeltet a festői szépségű Kappadókiában.

Művelt, okos, modern gondolkodású, gazdag ember, vagyis éppen az ellenkezője a helyieknek. Ezzel nem is lenne baj, békésen éldegélnek egymás mellett, amíg egy helyi fiú meg nem dobja egy hatalmas kővel az autóját. A fiú nagybátyja rendezné a kárt, a javítás költsége azonban ezen a környéken kisebb vagyonnak számít, így marad a bocsánatkérés, amitől viszont a szállodatulajdonos vonakodik.

Innentől kezdve viszont élesen kirajzolódnak a különbségek. A visszavonult nyugdíjas színész a környéken számos ingatlant tudhat a magáénak, bérlőként a fiú családja és a nagybácsi – aki egyben a helyi vallási vezető is – jelentős hátralékot halmozott fel. Már pedig a kölcsönös tisztelet nem alapulhat anyagi függésen és félelmen.

A főszereplő több szempontból is nagyon rosszul kezeli a dolgot, ami a konfliktus kiéleződéséhez vezet. A maga részéről az egészet letudja azzal, hogy a közösség bőkezű támogatója, a pénzt azonban, mint szinte mindenhol, a felesége kezeli. A tartozásokkal kapcsolatban folyamatosan hárít azzal, hogy az ügyvédek intéznek mindent. A kölcsönös párbeszéd is rendre elmarad, mert a gondolatait nem a közösséggel, hanem a szállodában élő, elvált nővérével osztja meg esténként.

Talán az egyik legjobb példa arra, mennyire nem képes a helyén kezelni a dolgokat, amikor azt mondja, azért nem csináltatja meg az utat, mert a hely veszítene a varázsából, kevesebben jönnének a szállodába, inkább mindenki legyen nyakig sáros.

Mondjuk, van benne egy kis igazság!

Így válik egy egyébként jóravaló ember ellenszenvessé, a közös gyűlölet tárgyává.

Ha egy török rendező a török identitásról csinál filmet, abból nagy baj nem lehet. Törökország már csak földrajzi elhelyezkedése miatt is érdekes téma és akkor még ott vannak a gazdasági, társadalmi, vallási, kulturális stb. különbségek (ellentétek?) is, melyek ebben a filmben is rendre és állandóan előjönnek. Ha ezt valaki jól megfogja – és Nuri Bilge Ceylan ért ehhez –, tuti befutó. Aggodalomra talán a 196 perc adhat okot.

Mikor előtte (a film nézése előtt persze) ránéztem, elrágcsáltam egy enyhe nyugtatót.

A világörökség részét képező táj, a nagyszerű fényképezés és színészi játék sem tudott annyira lenyűgözni, hogy ne vegyem észre, a főhős és nővére közötti vég nélküli beszélgetések témája gyakorlatilag szinte mindig ugyanaz. Lesznek olyanok, akik szerint a vontatott jelző jobban illik rá, mint a monumentális, de azt még ők is el fogják ismerni, hogy a Téli álom gondolatébresztő darab, erős alakításokkal és gyönyörű felvételekkel.

Nekem meg valamiért bejött, és számomra ez a lényeg, semmi más!

Ja, meg fő a finom zöldségleves, néminemű pulykanyakkal.