David Fincher filmjeit végigböngészve nem mondhatnám, hogy mindegyik alkotása elnyerte a tetszésemet. Van egy, ami persze mindenki kedvence, amit talán mindenki látott: a Hetedik című film. Ott is egy higgadt gyilkossal volt dolgunk, de abban a filmben olyan impulzív jelenetek és hanghatások voltak, amik feszültté tették a nézőt. Itt Michael Fassbenderrel filozofálgatunk egy kicsit, mély gondolatokkal próbálja magát és minket higgadttá tenni, míg összeszereli a hangtompítós puskáját.
Aztán ülünk és várunk, csak várunk egy ablak mögött, hogy végre feltűnjön az áldozat, miközben mormolja: „Ne legyél empatikus, ne bízz senkiben.” Úgy hangzik, mint egy zenei frázis. (Sajnos többször is halljuk ezeket a mondatokat, és számomra semmi feszültséget nem tett hozzá a történethez ez a pár mondat, sőt, alig tudtam nyitva tartani a szemem. Inkább unalmasnak tűnt már a második alkalommal, a többiről ne is beszéljünk.) Néha úgy érezzük, mintha önmagát próbálná meggyőzni, vagy egyszerűen csak rendezni akarná a gondolatait, hogy az éppen aktuális erőszakos feladatra tudjon összpontosítani. Főszereplőnk egy kicsit igénytelen és unalmas, és ezt a kalapot már láttam valaki fején.
Megvan! A Hetedik című filmben A gyilkosnak is volt ilyen vagy ehhez hasonló sapija. Úgy látszik, nem ment ki a divatból 1995 óta, néha persze hősünk lecseréli egy baseball sapkára. Nem tetszett a film. A forgatókönyvíró egy bérgyilkos gondolatait adja át nekünk, mi szépen udvariasan meg is hallgatjuk, aztán ennyi. Okosabbak nem lettünk tőle. Pár közelharc van a filmben, de túlnyomórészt inkább csak elbeszéli a főszereplő a gondolatait. A túl sok sárga szín a filmben valahogy nem passzol egy bérgyilkos életéhez. A sárga szín egy filmben olyan érzések bemutatására szolgál, mint az őrület, a betegség. Pont ezeket nem tapasztaltam a filmben. Inkább több szürke, kék és fekete kellett volna, ez jobban passzolt volna a hidegvérű gyilkoshoz, talán akkor ijesztőbb lett volna, de lehet, hogy pont ezt akarták elkerülni a film készítői. A film végén vártam valamit, mindegy, csak történjen már valami, de hiába, annak ellenére, hogy állandóan azt hangoztatta a főszereplőnk, hogy „varrj el minden szálat”, ez most elmaradt! Sajnos Michael Fassbender nem tartozik a kedvenc színészeim közé, és most sem kedveltem meg. Aki szeretné túlgondolni egy bérgyilkos gondolatait, jó szórakozást hozzá! Várjuk a következő David Fincher-filmet, talán az ütősebb lesz!

67 A gyilkos (2023)
Egy bérgyilkos súlyos lelki válságba kerül, amikor lelkiismeret furdalása támad, miközben ügyfelei továbbra is igényt tartanak a szolgálataira. több»
Szereplők: Michael Fassbender, Tilda Swinton, Jack Kesy, Sala Baker, Charles Parnell